harasztovich-2017-szombathely

A csapatversenyek selejtezőire került sor pénteken a Szombathelyen zajló Hungarian Junior & Cadet Openen.

Az ifjúsági fiúknál a Molnár István, Juhász Patrik, Nagy Norbert összetételű magyar csapat két győzelem után kikapott egy egyiptomi, iráni, moldovai vegyes csapattól, ez pedig a továbbjutásába került. A Molnár Dávid, Hőgye Gábor, Pálfy János alkotta triónk utolsó lett csoportjában, csakúgy, mint Baranyai Domonkos és Medvegy Ákos, akik egy görög fiúval álltak össze.

A serdülő fiúk között András Csaba és Both Olivér kettőse gond nélkül továbblépett csoportjából, sőt erőnyerőként egyből elődöntős lett. A magyar B (Huzsvár Erik, Ócsai Máté) és a magyar C csapat (Balogh Bence, Hőgye Dániel, Újvári Máté) nem jutott tovább.

A lányoknál az ifjúsági korosztályban a Dari Helga, Harasztovich Fanni, Nagypál Márta összetételű első csapatunk két győzelemmel főtáblás, a Czeglédi Szilvia, Menkő Veronika, Phan Viola alkotta második egységünk két vereséggel befejezte szereplését.

A serdülő lányoknál három magyar érdekeltségű csapat is indult (Adamik Csenge Tölgyes Dorottyával, Laskai Írisz Pad Franciskával, míg Czeglédi Dorka egy perui kislánnyal), de egyikük sem jutott a legjobb nyolc közé.

2017 HUNGARIAN JUNIOR & CADET OPEN, ITTF PREMIUM JUNIOR CIRCUIT

CSAPATVERSENY
IFJÚSÁGI FIÚK, SELEJTEZŐ
3. CSOPORT
MAGYARORSZÁG A–SPANYOLORSZÁG 3:1
Molnár I.–Lillo 3:0
Juhász–Soria 3:2
Nagy–Gutiérrez 2:3
Molnár I.–Soria 3:1

MAGYARORSZÁG A–GÖRÖGORSZÁG 3:1
Molnár I.–K. Sztamu 3:1
Juhász–D. Sztamu 3:0
Nagy–Kordutisz 1:3
Juhász–K. Sztamu 3:0

MAGYARORSZÁG A–EGYIPTOMI, IRÁNI, MOLDOVAI VEGYES CSAPAT 0:3
Molnár I.–Abdel-Aziz 1:3
Juhász–Ursu 0:3
Nagy–Ahmadian 0:3

4. CSOPORT
MAGYAR, GÖRÖG VEGYES CSAPAT–OLASZORSZÁG 0:3
Arvanitisz–Rossi 0:3
Medvegy–Piciulin 0:3
Baranyai–Oyebode 2:3

MAGYAR, GÖRÖG VEGYES CSAPAT–CHILEI, NÉMET VEGYES CSAPAT 1:3
Baranyai–Wetzel 3:2
Medvegy–Burgos 0:3
Arvanitisz–Albornoz 0:3
Baranyai–Burgos 0:3

MAGYAR, GÖRÖG VEGYES CSAPAT–AUSZTRIA 2:3
Baranyai–Promberger 3:1
Arvanitisz–Ziller 2:3
Medvegy–Kolodziejczyk 0:3
Baranyai–Ziller 3:1
Arvanitisz–Promberger 2:3

7. CSOPORT
MAGYARORSZÁG B–ARGENTIN, DOMINIKAI VEGYES CSAPAT 1:3
Molnár D.–Tolosa 0:3
Hőgye–Sanchi 0:3
Pálfy–Lockward 3:0
Molnár D.–Sanchi 0:3

MAGYARORSZÁG B–JAPÁN 0:3
Molnár D.–Kasiva T. 0:3
Hőgye–Aszazu 0:3
Pálfy–Kasiva J. 1:3

MAGYARORSZÁG B–TAJVAN 0:3
Hőgye–Lin 0:3
Molnár D.–Li 0:3
Pálfy–Kao 0:3

SERDÜLŐ FIÚK, SELEJTEZŐ
1. CSOPORT
MAGYARORSZÁG A–LITVÁN, PERUI VEGYES CSAPAT 3:0
Both–Cisneros 3:0
András–Sisanovas 3:0
András, Both–Cisneros, Sisanovas 3:0

MAGYARORSZÁG A–SVÁJC 3:0
Both–Hardmeier 3:1
András–Scharrer 3:0
András, Both–Hardmeier, Scharrer 3:1

4. CSOPORT
MAGYARORSZÁG C–SZLOVÉNIA 3:1
Balogh–Godec 3:1
Hőgye–Zigon 3:0
Balogh, Újvári–Godec, Zigon 0:3
Hőgye–Godec 3:2

MAGYARORSZÁG C–TAJVAN 0:3
Balogh–Li 0:3
Hőgye–Peng 0:3
Balogh, Újvári–Li, Peng 0:3

5. CSOPORT
MAGYARORSZÁG B–SPANYOLORSZÁG 3:0
Ócsai–Pons 3:0
Huzsvár–González 3:2
Ócsai, Huzsvár–González, Pons 3:1

MAGYARORSZÁG B–OROSZORSZÁG 2:3
Ócsai–Rizsov 0:3
Huzsvár–Makarov 3:1
Ócsai, Huzsvár–Makarov, Rizsov 1:3
Ócsai–Makarov 3:1
Huzsvár–Rizsov 2:3

IFJÚSÁGI LÁNYOK, SELEJTEZŐ
5. CSOPORT
MAGYARORSZÁG A–SPANYOLORSZÁG 3:0
Harasztovich–García 3:1
Dari–Fernández 3:0
Nagypál–Miramontes 3:2

MAGYARORSZÁG A–FRANCIAORSZÁG 3:2
Dari–Cok 0:3
Harasztovich–Lutz 1:3
Nagypál–Mostafavi 3:0
Harasztovich–Cok 3:0
Dari–Lutz 3:2

6. CSOPORT
MAGYARORSZÁG B–NORVÉGIA 1:3
Phan–Carlsen 3:0
Menkő–Gjelle 1:3
Czeglédi–Horgen 0:3
Menkő–Carlsen 0:3

MAGYARORSZÁG B–LENGYELORSZÁG 0:3
Menkő–Wegrzyn 2:3
Phan–Zakrzewska 0:3
Czeglédi–Michalak 2:3

SERDÜLŐ LÁNYOK, SELEJTEZŐ
1. CSOPORT
MAGYARORSZÁG B–SVÉDORSZÁG 3:2
Tölgyes–Baasan 3:2
Adamik–R. Muskantor 0:3
Tölgyes, Adamik–R. Muskantor, L. Muskantor 3:0
Tölgyes–R. Muskantor 2:3
Adamik–Baasan 3:1

MAGYARORSZÁG B–TAJVAN 1:3
Tölgyes–Huang 3:1
Volentics–Csien 0:3
Tölgyes, Adamik–Csien, Huang 0:3
Tölgyes–Csien 0:3

3. CSOPORT
MAGYAR, PERUI VEGYES CSAPAT–SZLOVÉNIA 2:3
Czeglédi–Paulin 0:3
Cisneros–Novak 3:0
Cisneros, Czeglédi–Paulin, Novak 3:1
Cisneros–Paulin 1:3
Czeglédi–Novak 0:3

MAGYAR, PERUI VEGYES CSAPAT–FRANCIAORSZÁG 0:3
Czeglédi–Pavade 1:3
Cisneros–Chomis 0:3
Cisneros, Czeglédi–Chomis, Frete 0:3

6. CSOPORT
MAGYARORSZÁG A–SPANYOLORSZÁG 3:1
Laskai–Riera 3:2
Pad–Cristobal 2:3
Laskai, Pad–Cristobal, Riera 3:1
Laskai–Cristobal 3:1

MAGYARORSZÁG A–ROMÁNIA 0:3
Laskai–Singeorzan 2:3
Pad–Mitrofan 0:3
Laskai, Pad–Mitrofan, Rus 1:3

Go to top