ettu-selection-camp-otocec

Az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) a Szlovéniában tartott válogatótábora után nyolc új játékost választott ki az U13-as korosztály számára 2018-ban folytatódó tehetséggondozó programjába. Kizakisz Nikolaosz személyében egy magyar fiatal is található a nyolc reménység között.

Az ETTU Selection Camp kiskunfélegyházi állomását augusztusban rendezték meg, az idei utolsót, a szlovéniait pedig október 8-15. között, Otocecben. Ezekbe az edzőtáborokba a legtehetségesebb fiatal európai asztaliteniszezők kapnak meghívást, és akik a legjobban szerepelnek, azok egy szűkebb körbe bekerülve vehetnek részt az ETTU tehetséggondozó programjában.

Az otoceci edzőtábort vezető edzői stáb (Korpa István, Joze Urh, Michael Fuchs, Adrian Alexandru, Miran Kondric, Neven Cegnar) különböző képességeket vett figyelembe, ezek alapján pontozták a résztvevő gyerekeket. A tavaly kiválasztott 19 fiatal után most nyolc fiatalt „emeltek ki" a többiek közül, akik az U13-asok 2018-as tehetséggondozó programjában részt vehetnek. 18 ország 30 remek képességű pingpongosa közül került be a kiválasztott nyolcba a szekszárdi Kizakisz Nikolaosz, aki a fiúk között a második legmagasabb pontszámmal zárt.

AZ OTOCECI ETTU SELECTION CAMP UTÁN KIVÁLASZTOTT NYOLC JÁTÉKOS
FIÚK
Darius Movileanu (román) 171 pont
Kizakisz Nikolaosz (magyar) 166 pont
Rafael Kong (portugál) 165 pont
David Björkryd (svéd) 163 pont
Alessi Massart (belga) 159 pont

LÁNYOK
Julie Van Hauwaert (belga) 169 pont
Ungvári Evelin (romániai) 168 pont
Veranika Varabjova (fehérorosz) 159 pont

A 2016-BAN KIVÁLASZTOTT 19 JÁTÉKOS
Eduard Ionescu (román)
Bogdan Badea (román)
Andrei Tomica (román)
Iulian Chirita (román)
Dragos Bujor (román)
Elena Zaharia (román)
Hana Arapovic (horvát)
Jamie Liu (angol)
Luiz Maciel (portugál)
Simon Belík (cseh)
Ignas Sisanovas (litván)
Sophie Earley (ír)
Gabrielius Camara (holland)
Daniel Bersoza (spanyol)
Jakub Goldír (szlovák)
Tayler Fox (német)
Laura Kaim (német)
Anna Hursey (walesi)
Miriam Carnovale (olasz)

Go to top