eskutetel-universiade-2017

Ünnepélyes keretek között esküt tett csütörtökön a 29. nyári universiadén szereplő magyar küldöttség. Varga Csaba az ATSK Szeged asztalteniszezőjeként vesz részt az egyetemisták és főiskolások seregszemléjét, amelyet idén augusztus 19. és 30. között Tajvanon rendeznek meg.

Erős ellenfelekben minden bizonnyal nem lesz hiány.

„A legutóbbi, két évvel ezelőtti universiadén a döntőt két, ma már felnőtt japán válogatott játékos játszotta, elég erősnek mondható tehát a mezőny – tekintett előre Varga Csaba. – Ha úgy érzem a verseny végén, hogy amit tudtam, azt kijátszottam magamból, akkor az eredményektől függetlenül elégedett leszek a teljesítményemmel."

Az idei universiadén az utóbbi negyven év legnagyobb magyar delegációja, 210 fő, közte 141 sportoló vesz részt. Tajvanon a 14 kötelező sportág mellett még hét lesz műsoron, a magyar színek képviselői 14 sportágban – asztalitenisz, atlétika, cselgáncs, golf, gyorsasági görkorcsolya, íjászat, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, tekvondó, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda – versenyeznek.

„Én még nem indultam ilyen komoly nemzetközi sportrendezvényen, ez lesz az első alkalom – folytatta az extraligás tapasztalattal bíró Varga Csaba. – Ezúton is szeretném megköszönni a Szegedi Tudományegyetem Tehetségpont nevű szervezetének az anyagi támogatást, amellyel megteremtette a lehetőségét a részvételemnek, illetve a MOATSZ-nak, hogy delegált a versenyre."

A magyar küldöttség több turnusban utazik Tajvanra, a szegedi asztaliteniszező augusztus 17-én indul – információi szerint a golfozókkal és a ritmikus gimnasztikázókkal repül majd egy gépen a távol-keleti szigetre –, vissza pedig a záró ünnepség után, augusztus 31-én utazik.

Go to top