a-honap-muhelye-statisztika

Harmadik asztalitenisz-szakosztályként a Statisztika nyerte el a MOB, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos vásárlási utalványt, amelyet pénteken vehettek át az egyesület képviselői.

A Statisztika ifjú pingpongosai áprilisban a hazai és a nemzetközi versenyeken is remekül szerepeltek, ennek is köszönhető, hogy a klub elnyerte A hónap műhelye díjat, ráadásul a közönségszavazáson is elsőként végzett, így összesen 600 ezer forintos utalvánnyal gazdagodott.

„Asztaliteniszező vagyok, hétéves korom óta játszom, így mindig különlegesebb öröm számomra, amikor asztalitenisz-szakosztály nyeri el ezt a díjat" – mondta Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezető igazgatója, aki egyébként a Budaörs NB I-es csapatának igazolt játékosa.

„Az én játékoskoromban kicsit talán könnyebb volt sportolni. Ma nehezebb, mert az utánpótlást a szponzorok nem igazán segítik, általában a felnőttsportot támogatják" – mutatott rá a Statisztikában edzőként dolgozó Oláh Zsuzsanna arra, miért is különösen jó kezdeményezés ez a díj és az azzal járó anyagi támogatás.

Hogy mire költik a 600 ezer forintnyi vásárlási utalványt, még nem döntötték el a Statisztikánál, Oláh Zsuzsanna mindenesetre már nézegette az adogatógépek kínálatát, ő egy ilyen eszközre szavazna.

A Magyar Olimpiai Bizottság részéről jelen volt a díjátadón a frissen megválasztott elnök, Kulcsár Krisztián is.

„Ez egy nagyszerű megnyilvánulása annak, hogy hogyan tud az élő sport együttműködni a piaci szektorral, amely támogatja az erőfeszítéseinket és felkarolja az utánpótlás ügyét, valamint a médiával, amely ennek teret tud adni" – nyilatkozta a korábbi párbajtörvívó, aki ígérete szerint a közeljövőben leül beszélgetni a MOATSZ vezetőivel, hogy még jobban beleláthasson a sportág hazai helyzetébe.

Go to top