ifi-lany-olasz

András Csaba megnyerte a serdülő fiúk egyéni versenyét az olaszországi Lignanóban megrendezett ITTF utánpótlástornán, párosban harmadik lett Both Olivérrel, míg ifjúsági lánycsapatunk szintén bronzérmet szerzett.

Serdülő fiú egyesben Terék Norbert, Huzsvár Erik, Ócsai Máté és András Csaba is bejutott a nyolcaddöntőbe. Both ment még egy kört, András Csaba pedig első kiemeltként nem talált legyőzőre, a döntőben 3:1-re verte meg a második kiemelt portugál Tiago Lit.

Párosban András és Both az elődöntőig menetelt, ott egy hazai kettős búcsúztatta.

A serdülő lányoknál egyesben Menkő Veronika, Phan Viola és Dari Helga is főtáblás volt, a legtovább a nyolcaddöntős Dari jutott. Párosban a Menkő, Phan duó negyeddöntőt játszott.

A csapatversenyek során csak ifjúsági lányaink (Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya, Harasztovich Fanni, Füle Kata) jutottak főtáblára, ők viszont meg sem álltak a bronzéremig.

2017 ITALIAN JUNIOR & CADET OPEN, ITTF PREMIUM JUNIOR CIRCUIT
SERDÜLŐ FIÚK, EGYES, SELEJTEZŐ
3. CSOPORT
Terék–Fransson (norvég) 0:3
Terék–Coletta (olasz) 3:0

10. CSOPORT
Huzsvár–Degros (belga) 0:3
Huzsvár–Moser (olasz) 3:0

11. CSOPORT
Ócsai–Gomes (portugál) 0:3
Ócsai–Zigon (szlovén) 3:1

SERDÜLŐ FIÚK, EGYES, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ
Terék–Blagojevic (bosnyák) 3:0 (1, 5, 8)
Huzsvár–Hamruni (tunéziai) 3:0 (9, 9, 8)
Ócsai–Pérez (spanyol) 3:1 (8, –4, 9, 10)
2. FORDULÓ
András–Vybiral (cseh) 3:0 (4, 4, 7)
Terék–Gualdi (olasz) 0:3 (–2, –7, –5)
Both O.–Skoda (horvát) 3:0 (10, 9, 8)
Huzsvár–Culpedin (román) 3:2 (9, –7, 8, –8, 16)
Ócsai–Hacilygerudisz (görög) 3:1 (–7, 7, 13, 9)
NYOLCADDÖNTŐ
András–Alcayde (francia) 3:2 (5, –8, –11, 8, 9)
Both O.–Belík (cseh) 3:1 (11, 7, –10, 6)
Huzsvár–Haug (norvég) 0:3 (–4, –2, –2)
Ócsai–Li (portugál) 0:3 (–5, –9, –7)
NEGYEDDÖNTŐ
András–Kosolosky (belga) 3:2 (13, –8, 8, –7, 4)
Both O.–Rassenfosse (belga) 1:3 (6, –7, –10, –3)
ELŐDÖNTŐ
András–Martinko (cseh) 3:0 (10, 11, 12)
DÖNTŐ
András–Li (portugál) 3:1 (8, –7, 10, 9)

SERDÜLŐ FIÚK, PÁROS, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ
Huzsvár, Ócsai–Giovanetti, Sofia (olasz) 1:3 (–10, 10, –8, –8)
2. FORDULÓ
András, Both O.–Mongiusti, Morri (San Marinó-i) 3:0 (3, 0, 5)
Nunez, Terék (spanyol, magyar)–Coletta, Trifiro (olasz) játék nélkül
NYOLCADDÖNTŐ
András, Both O.–Alcayde, Rakotoarimanana (francia) 3:0 (3, 5, 7)
Nunez, Terék (spanyol, magyar)–Hardmeier, Moullet (svájci) 3:2 (–9, 7, –8, 7, 9)
NEGYEDDÖNTŐ
András, Both O.–Fransson, Haug (norvég) 3:1 (8, 11, –9, 8)
Nunez, Terék (spanyol, magyar)–Gomes, Li (portugál) 1:3 (–7, –9, 7, –10)
ELŐDÖNTŐ
András, Both O.–Gualdi, Oyebode (olasz) 0:3 (–4, –7, –9)

SERDÜLŐ LÁNYOK, EGYES, SELEJTEZŐ
3. CSOPORT
Menkő–Bressan (olasz) 3:2
Menkő–Matos (portugál) 3:0

11. CSOPORT
Phan–Belaj (szlovén) 3:2
Phan–Ilic (horvát) 3:0

SERDÜLŐ LÁNYOK, EGYES, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ
Phan–Cristobal (spanyol) 3:0 (9, 4, 3)
2. FORDULÓ
Phan–Zaharia (román) 0:3 (–7, –4, –9)
Dari–Ruíz (spanyol) 3:1 (9, –4, 3, 5)
Menkő–Uritu (román) 0:3 (–9, –7, –9)
NYOLCADDÖNTŐ
Dari–Zaderová (cseh) 0:3 (–6, –8, –11)

SERDÜLŐ LÁNYOK, PÁROS, FŐTÁBLA
2. FORDULÓ
Menkő, Phan–Cornaggia, Visentin (olasz) 3:1 (–8, 8, 6, 8)
Dari, D'Ercole (magyar, olasz)–Gvozdenovics, Turkonje (szerb) 0:3 (–7, –6, –3)
NYOLCADDÖNTŐ
Menkő, Phan–Miramontes, Ruíz (spanyol) 3:1 (3, 7, –10, 10)
NEGYEDDÖNTŐ
Menkő, Phan–N. Brinza, V. Brinza (moldovai) 1:3 (3, –8, –9, –8)

IFJÚSÁGI FIÚK, CSAPATVERSENY, SELEJTEZŐ
2. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG C 3:0
Juhász–Vigini 3:1
Molnár I.–Trifiro 3:1
Nagy–Bemi 3:1

MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 0:3
Molnár I.–Meng 1:3
Juhász–Hippler 0:3
Nagy–Meissner 0:3

SERDÜLŐ FIÚK, CSAPATVERSENY, SELEJTEZŐ
1. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 0:3
András–Rakotoarimanana 0:3
Both O.–Alcayde 2:3
András, Both O.–Rakotoarimanana, Alcayde 2:3

MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 3:0
Ócsai–Belík 3:2
Terék–Skopal 3:0
Huzsvár, Ócsai–Skopal, Vybiral 3:0

IFJÚSÁGI LÁNYOK, CSAPATVERSENY, SELEJTEZŐ
4. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG A 3:1
Hartbrich–Delasa 2:3
Fehér O.–Ettari 3:2
Füle–Mescieri 3:0
Fehér O.–Delasa 3:1

MAGYARORSZÁG–HOLLAND, ROMÁN VEGYES CSAPAT 3:2
Hartbrich–Van Boheemen 3:0
Fehér O.–Plaian 1:3
Harasztovich–Gunsing 3:1
Hartbrich–Plaian 1:3
Fehér O.–Van Boheemen 3:0

IFJÚSÁGI LÁNYOK, CSAPATVERSENY, FŐTÁBLA
NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 3:2
Fehér O.–Vovk 3:0
Hartbrich–Tofant 0:3
Harasztovich–Strazar 3:0
Fehér O.–Tofant 0:3
Hartbrich–Vovk 3:2
ELŐDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 1:3
Fehér O.–Wolf 1:3
Hartbrich–Rose 1:3
Füle–Tiefenbrunner 3:2
Hartbrich–Wolf 1:3

SERDÜLŐ LÁNYOK, CSAPATVERSENY, SELEJTEZŐ
3. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG C 3:0
Dari–Smargiassi 3:0
Phan–Barani 3:2
Menkő, Phan–Barani, Smargiassi 3:1

MAGYARORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 1:3
Dari–J. Sung 3:2
Phan–R. Sung 0:3
Menkő, Phan–J. Sung, R. Sung 0:3
Dari–R. Sung 1:3

Go to top