feher-orsolya-lignano

Az ifjúsági versenyszámokban három negyeddöntős helyezés volt a legjobb a mieinktől az olaszországi Lignanóban zajló utánpótlásversenyen.

Fiú egyesben Nagy Norbert, Juhász Patrik, Terék Norbert és Both Olivér vette sikerrel a selejtezőt (Both Levente és Molnár Dávid negyedik, illetve harmadik lett csoportjában), míg András Csaba és Molnár István a főtáblán kezdte meg szereplését. A legtovább Juhász jutott, aki a negyeddöntőben döntő szett 11:9-re maradt alul a hazai környezetben játszó John Oyebodéval szemben.

Lány egyesben Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya, Harasztovich Fanni és Nagypál Márta jutott a 64-es főtáblára (Göndör Fanninak és Füle Katának ez nem sikerült), ott azonban már csak Hartbrich tudott meccset nyerni, egyet.

Párosban a Juhász Patrik, Molnár István és a Fehér Orsolya, Hartbrich Leonie duó a legjobb nyolcig menetelt.

2017 ITALIAN JUNIOR & CADET OPEN, ITTF PREMIUM JUNIOR CIRCUIT
IFJÚSÁGI FIÚK, EGYES, SELEJTEZŐ
5. CSOPORT
Both L.–Posch (svájci) 1:3
Both L.–Grujics (szerb) 0:3
Both L.–Szadaui (tunéziai) 3:1

6. CSOPORT
Molnár D.–Ruiz (spanyol) 0:3
Molnár D.–Friedrich (osztrák) 0:3
Molnár D.–Scharrer (svájci) 3:1

8. CSOPORT
Juhász–Puppo (olasz) 3:1
Juhász–Taffe (svájci) 3:0
Juhász–Radel (osztrák) 2:3

11. CSOPORT
Terék–Tonkovic (szlovák) 3:1
Terék–Rosca (román) 3:2
Terék–Blagojevic (bosnyák) 3:0

18. CSOPORT
Nagy–Nemaciuc (román) 3:1
Nagy–Norcic (szlovén) 2:3
Nagy–Gasio (mexikói) – játék nélkül

19. CSOPORT
Both O.–Burasz (tunéziai) 3:0
Both O.–Cerza (olasz) 3:0
Both O.–Curinnoi (moldovai) 3:0

IFJÚSÁGI FIÚK, EGYES, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ
Nagy–Francisco (portugál) 0:4 (–5, –7, –5, –4)
András–Rukljacu (fehérorosz) 4:3 (8, –9, 9, 9, –3, –1, 8)
Juhász–Kortcsinszkij (fehérorosz) 4:2 (7, 8, –8, 12, –8, 7)
Terék–Bognár (szerbiai) 3:4 (–9, 3, –9, –8, 5, 7, –11)
Both O.–Gualdi (olasz) 3:4 (–5, 12, –9, –4, 8, 8, –6)
2. FORDULÓ
András–Grau (spanyol) 4:2 (–8, 9, 4, –3, 9, 7)
Juhász–Rossi (olasz) 4:2 (5, –6, 9, –12, 9, 6)
Molnár I.–Cjarohin (fehérorosz) 4:0 (8, 11, 8, 9)
NYOLCADDÖNTŐ
András–Amato (olasz) 0:4 (–7, –9, –7, –9)
Juhász–Gacev (szerb) 4:3 (8, –4, –7, –5, 10, 6, 8)
Molnár I.–Stumper (német) 2:4 (4, –8, –7, 8, –9, –15)
NEGYEDDÖNTŐ
Juhász–Oyebode (olasz) 3:4 (–12, 8, 9, –10, 9, –7, –9)

IFJÚSÁGI FIÚK, PÁROS, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ
Molnár D., Nagy–Friedrich, Radel (osztrák) 1:3 (–8, 9, –11, –6)
Both L., Terék–Culpedin, Movileanu (román) 3:1 (–8, 11, 7, 9)
2. FORDULÓ
Juhász, Molnár I.–Bemi, Vigini (olasz) 3:0 (6, 4, 6)
András, Both O.–Kosolosky, Rassenfosse (belga) 1:3 (–8, 10, –9, –8)
Both L., Terék–Cvetko, Hribar (szlovén) 1:3 (–5, 6, –5, –5)
NYOLCADDÖNTŐ
Juhász, Molnár I.–Girod, Posch (svájci) 3:1 (–8, 8, 9, 8)
NEGYEDDÖNTŐ
Juhász, Molnár I.–Amato, Pinto (olasz) 1:3 (–9, –9, 7, –4)

IFJÚSÁGI LÁNYOK, EGYES, SELEJTEZŐ
1. CSOPORT
Göndör–Vignjevics (szerb) 1:3
Göndör–J. Sung (amerikai) 1:3
Göndör–Hrisztova (bolgár) 3:1

7. CSOPORT
Fehér O.–Schreiner (német) 2:3
Fehér O.–Ilieva (bolgár) 3:2
Fehér O.–Sfameni (olasz) 3:0

10. CSOPORT
Hartbrich–Níguez (spanyol) 2:3
Hartbrich–Brinza (moldovai) 3:0
Hartbrich–Mescieri (olasz) 3:1

14. CSOPORT
Harasztovich–Rose (német) 1:3
Harasztovich–Gunsing (holland) 3:1
Harasztovich–Barani (olasz) 3:0

15. CSOPORT
Füle–Sinkarová (szlovák) 0:3
Füle–Sazimová (cseh) 0:3
Füle–Pisco (portugál) 3:0

16. CSOPORT
Nagypál–Grigelová (szlovák) 3:2
Nagypál–Garszi (tunéziai) 3:2
Nagypál–Gnjatics (bosnyák) 3:0

IFJÚSÁGI LÁNYOK, EGYES, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ
Hartbrich–Brinza (moldovai) 4:1 (–9, 9, 9, 9, 10)
Fehér O.–Saritapirak (thaiföldi) 0:4 (–7, –9, –9, –8)
Harasztovich–Van Boheemen (holland) 0:4 (–8, –8, –1, –6)
2. FORDULÓ
Hartbrich–Blasková (cseh) 3:4 (9, 11, 6, –5, –5, –10, –9)
Nagypál–Bogdanova (fehérorosz) 1:4 (–9, 9, –6, –8, –6)

IFJÚSÁGI LÁNYOK, PÁROS, FŐTÁBLA
2. FORDULÓ
Harasztovich, Nagypál–Sazimova, Sinkarova (cseh, szlovák) 3:1 (9, 5, –3, 6)
Füle, Göndör–Garszi, Hadzs Szalah (tunéziai) 3:1 (7, 14, –3, 9)
Fehér O., Hartbrich–Ettari, Nino (olasz) 3:0 (10, 4, 5)
NYOLCADDÖNTŐ
Harasztovich, Nagypál–Mostafavi, Saritapirak (francia, thaiföldi) 0:3 (–3, –1, –11)
Füle, Göndör–Cechová, Petrovová (cseh) 1:3 (–6, –0, 9, –1)
Fehér O., Hartbrich–García, Níguez (spanyol) 3:1 (–8, 7, 8, 5)
NEGYEDDÖNTŐ
Fehér O., Hartbrich–Blasková, Plaian (cseh, román) 0:3 (–8, –8, –8)

Go to top