huzsvar-erik-2

Immár huszonkettedszer szervezik meg a tragikusan fiatalon elhunyt Molnár János emlékének szentelt asztalitenisz-viadalt Budapesten. A 13 éves fiú 1995-ben versenyre utazott, amikor autóbalesetben elhunyt, így klubja, a BVSC-Zugló azóta megméretéssel adózik egykori játékosa emlékének. Így számol be az utapotlassport.hu az eseményről:

A négynapos eseményre 14 ország 215 versenyzője nevezett. Bár betegség miatt néhányan nem jöttek el, így is bőven kétszáz fölé került a létszám. Csütörtökön az U11-es és U12-es újonckorosztály versenyeit rendezték meg. A két kategóriában egyaránt negyven versenyző indult – Herendi Iván, a BVSC szakosztályvezetője szerint több nevezőt nem is tudtak volna fogadni, a 16 asztalon így is reggeltől zajlott a verseny, amely csak este fejeződött be.

Az U11-esek között a szarvasi Szántosi Dávid végigsöpört a mezőnyön, játszmát is csak elvétve veszített, a döntőben pedig 3-1-re győzte le a szlovák Kristián Uheriket. Az U12-esek között a legtovább a KSI-s Straubinger Balázs jutott, ő a nyolc között búcsúzott, a siker az angol Aadil Anandé lett.

Az újonc U13-as, úgynevezett összevont kategóriában 88-an ragadtak ütőt pénteken, a fiatalok este nyolcig küzdöttek. A KSI fiataljától, Huzsvár Eriktől csupán egyszer csentek szettet, az elődöntőben, a fináléban a spanyol Pau Lloretnek sem sikerült nyújtani a játékidőt. Huzsvár 3-0-s sikerrel nyerte meg a versenyt.

„Jól sikerült a két nap, hiszen mindegyiken hallhattunk magyar Himnuszt. Sok külföldi versenyző érkezett, ráadásul számos ország a legjobbjaival szerepelt, így büszkék lehetünk a két sikerre. Szántosi Dávid és Huzsvár Erik is erős mezőnyben diadalmaskodott” – jegyezte meg Herendi Iván.

Este, a döntő után elsötétül a terem, a gyertyával a kézben, a Mementón emlékeznek meg Molnár Jánosról, vasárnap pedig az ifjúságiak zárják a viadalt.

A négynapos Molnár János-emlékverseny legkülönlegesebb eseményéhez érkeztek a résztvevők szombaton este: az immár huszonkettedszer megtartott asztalitenisz-viadalt a 13 évesen, a versenyre utazás közben tragikus balesetben elhunyt játékos, Molnár János emlékének szentelték, és a serdülődöntő után szokás szerint sötétbe borult a házigazda BVSC-Zugló terme. Csupán megannyi gyertya fénye világított be a csarnokot, meghatóan adózva az elveszített társ emlékének.

Mielőtt azonban a Mementót tartották volna, nagy versenyt vívtak a serdülők. Herendi Iván, a BVSC-Zugló szakosztály-vezetője elmondta, hogy az újoncok három korosztályában erős mezőny vonult fel, a résztvevő országok többsége a legjobbjait hozta el. A serdülőversenyre nem bizonyult igaznak a tétel, hiszen nem osztanak ranglistapontokat. A magyaroknak, s különösen a zuglóiaknak azonban nagyon is fontos az esemény, akadt olyan fiatal, aki már abbahagyta a sportolást, az emlékversenyen mégis ütőt ragadott.

A viadalt a nagyon is aktív Both Olivér nyerte meg, aki a KSI-s Terék Norbertet múlta felül 3-0-ra a fináléban.

„Már tegnap is köhögtem, éreztem, hogy nem vagyok rendben, és ma, a versenyen is akadt gondom – jegyezte meg. – Többen is tanácsolták, hogy rövidítsem a pontokat, míg az ellenfeleim közül néhányan éppen az ellenkezőjére törekedtek, hátha nem bírom szuflával. Megküzdöttem a győzelemért.”

Sikerének értékét növeli, hogy BVSC-sportolóként sikerült otthon tartani az elsőséget.

Az eseményen megjelent Molnár Krisztián, a fiatal elhunyt Molnár János öccse, aki – bár még játszik – már edzősködik is.

„Nem hittem volna, hogy ilyen jelentőssé terebélyesedik a verseny, és évtizedek múlva is ennyire szépen megőrzik vele a testvérem emlékét. Mindig különleges a viadal, hiszen a BVSC amúgy is nagy család, s velem kapcsolatban ez különösen igaz, mert Herendi Iván amolyan második apám, gyerekkoromban még a szülői értekezletekre is eljárt.”

Az nem meglepő, hogy a hazaiak tudják, kiért is égnek a gyertyák, de Herendi tavalyi történetet idézett arra példaként, hogy a külföldiek sem hagyományos viadalként tekintenek a Molnár János-emlékversenyre. Esztendeje a dán csapat már nem tudta megvárni a Mementót, indult a repülő. Ám hazaérve a tréner sms-t küldött: nagyon sajnálják, hogy nem tudtak maradni, de otthon ők is megtartották a maguk gyertyás megemlékezését.

Az ifjúságiak versenyét Molnár István nyerte meg, a fináléban 3:2-re legyőzve Juhász Patrikot.

„Sajnálom, hogy betegségek és sérülések miatt több magyar játékos nem indulhatott el, de a külföldiekkel kiegészülve erős mezőny alakult ki. A döntő volt a legnehezebben meccsem, 2:1, 5:2-ről sikerült megfordítanom Patrik ellen” – mondta Molnár István.

Különdíjak:

  • Legeredményesebb egyesület: KSI SE
  • Legjobb külföldi játékos: Owen Cathcart (ír)
  • Legjobb magyar játékos: Molnár István Patrik
  • Legjobb BVSC-s játékos: Both Olivér

 

Eredmények és információk az esemény weboldalán (készítő és üzemeltető: Karikás Gábor)

Képek a verseny 4. napjáról

Go to top