andrascsaba

Remek októberi teljesítményének köszönhetően a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya nyert el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A fővárosiak megnyerték a 100 ezer forintot „érő” közönségszavazást is, amely elengedhetetlen volt a végső győzelemhez.

Új sportágat nem, új győztest azonban avatnak a „A hónap műhelye”-díj alapítói, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu, hiszen bár korábban többször is volt jelölt a BVSC Zugló asztalitenisz-szakosztálya, révbe nem sikerült érnie.

Nem úgy most, amikor is októberi teljesítményével a műhely kiérdemelte az elismerést és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.

A zuglói műhely utánpótláskorú versenyzői októberben a serdülő, az ifjúsági és a felnőtt országos ranglistaversenyeken, valamint a korosztályos nemzetközi porondon is remekeltek. A Szombathelyen rendezett Vörsas-kupán a Bruckner Máté, Kovács Gábor összetételű páros nem csak az ifjúságiak mezőnyében bizonyult a legjobbnak, hanem óriási meglepetésre a felnőttek mezőnyében sem talált legyőzőre.

Ugyanezen a versenyen az ifjúsági korosztályban a 18 éves Bruckner az egyesben is elsőséget szerzett, így ez volt a rangos viadalon begyűjtött harmadik aranyérme, míg a 14 éves, a korosztálynál négy esztendővel fiatalabb Both Olivér ifjúsági egyesben bronzérmes lett. Orosházán, a serdülők országos ranglistaversenyén Pálfy János Jakab és Farkas Ezékiel párosban aranyérmes lett, míg egyesben Both és Pálfy egyaránt a harmadik helyen végzett. A felnőtt Extraligában a BVSC-Zugló II. csapata az utóbbi évek legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy a 18 éves Kovács Gábort és a 19 éves Kovács Sebestyént soraiban tudó gárdájával legyőzte a hét év óta sorozatban bajnok, s ez idő alatt összesen két vereséget szenvedő Celldömölk együttesét.

Kellemes meglepetésre a 14 éves, elsőéves serdülő András Csaba bekerült a négyfős korosztályos Európa-válogatottba, így résztvevője lehetett a Sanghajban rendezett serdülő Világjátékoknak, ahol csapatban és olasz társával párosban is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A pingpongosok semmit sem bíztak a véletlenre: bár végig nagy harcot vívtak az újpesti ökölvívókkal, remek hajrával a közönségvoksolást is megnyerték, így begyűjtötték a 100 ezer forintos Decathlon-sportszervásárlási utalványt is. Ez a szavazás nagy jelentőséggel bírt, hiszen a szakmai kuratórium „hajszállal” a Törekvés vívóit tette az első helyre.

Az év tizedik kiírására ismét sok jelölést adtak le a sportszervezetek, a szakemberek és a sportkedvelők. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium a teljesítmények alapján döntötte el, melyik öt-öt műhely kerüljön fel a szavazólapra. A helyezésekről a közönség és a kuratórium közösen döntött. A legjobb öt közé a BVSC-Zugló asztaliteniszezői, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület rövid pályás gyorskorcsolyázói, a Törekvés SE vívói, az UTE bokszolói és a Volán Fehérvár öttusázói kerültek.

A részletes eredményeket itt találja meg.

A sorozat folytatódik, így a novemberi teljesítmények alapján december 5-ig lehet leadni a jelölést az egyéni sportágakat képviselő szakosztályokra ezen a felületen.

Forrás: utanpotlassport.hu

Go to top