huzsvar-erik-doha

Huzsvár Erik a fiúk között legjobb európaiként bronzérmet szerzett Dohában az ITTF Hopes Week and Challenge elnevezésű rangos utánpótlástornán.

A dohai eseményen 16-16 fiú és lány vett részt a világ minden tájáról, Európát 3-3 tehetség képviselte, köztük a magyar Huzsvár Erik, a KSI versenyzőj, akit edzője, az Európa-bajnok Kriston Zsolt kísért el.

Az egyhetes rendezvényen Jing Junhong, a Szingapúri Asztalitenisz-szövetség vezető utánpótlásedzője, valamint a német Dirk Wagner, az ausztriai Werner Schlager Akadémia edzője tartott minden területre kiterjedő tréningeket, foglalkozásokat. Nemcsak a gyerekeknek, hanem az őket elkísérő utánpótlásedzőknek is, hiszen a program egyik fő célja, hogy a szakemberek képesek legyenek kiválasztani a legnagyobb tehetségeket, és megfelelő képzést tudjanak biztosítani nekik töretlen fejlődésük érdekében.

Kriston Zsolt elmondta, hogy a kiválasztás reprezentatív mintát mutatott a korosztályban és úgy látja, hogy folyamatosan átrendeződik az országok által képviselt játéktudás, eltűnnek a gyengeségek. Már ebben a korban is nagyon modern játékot játszanak a gyerekek, mind taktikai, mind technikai szempontból. „Meggyőződésem és az eddigi eredmények is alátámasztják, hogy Erik fel tudja venni a versenyt ezekkel a fiatalokkal, hiszen szorgalmas és tehetséges játékos" – zárta a gondolatait az Európa-bajnok edző.

Az edzőtábor végén versenyt rendeztek a résztvevőknek, gyakorlatilag egy mini U12-es világbajnokság volt ez. A fiúk között csak egy európai szerzett érmet, Huzsvár Erik, aki harmadik lett. Az aranyérmet az iráni Navid Samsz szerezte meg, míg a lányoknál a román Elena Zaharia volt a legjobb.

world-hopes-doha

Go to top