majoros-bence-ifi-vb

Majoros Bence egyesben bejutott a legjobb 16 közé a franciaországi ifjúsági világbajnokságon, és nagyon közel volt ahhoz, hogy éremért küzdhessen.

Majoros az egyes második fordulójában a 15. helyen kiemelt Pak Dzsong Vuval csapott össze. A dél-koreai 3:1-re vezetett a szetteket tekintve, Bence azonban egy 12:10-es játszmával szépített, majd az egyenlítés is sikerült neki, a döntő szettben pedig már egyértelműen ő volt a jobb.

A nyolcaddöntőben még nagyobb bravúrra lett volna szüksége, ugyanis az első helyen kiemelt hongkongi Ho Kwan Kit várt rá. A tavalyi ifjúsági vb csapatversenyében már összecsaptak egymással, és akkor a nyírbátori játékos győzött 3:2-re. A három nyert játszma ezúttal is összejött neki, ám ez ezúttal kevés volt, Ho Kwan Kit 3:1-es hátrányból fordított, és ő jutott tovább.

A legjobb nyolc közé két nem ázsiai játékos jutott be: a korábban Bruckner Mátét búcsúztató francia Alexandre Cassin, valamint a német Dennis Klein, aki a második fordulóban a második kiemelt svéd Anton Kallberget verte meg.

IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG, VENDÉE
FIÚ EGYES
2. FORDULÓ
Majoros Bence–Pak Dzsong Vu (dél-koreai, 15.) 4:3 (8:11, 11:8, 8:11, 6:11, 12:10, 11:8, 11:5)
NYOLCADDÖNTŐ
Ho Kwan Kit (hongkongi, 1.)–Majoros Bence 4:3 (6:11, 8:11, 13:11, 8:11, 11:3, 11:4, 13:11)

Go to top