ifi-vb

A legjobb 12 közé jutott a magyar fiúcsapat a franciaországi ifjúsági világbajnokságon. A lányok a 13–20. helyért folytatják.

A háromcsapatos csoportokból csak az első helyezettek csatlakoztak a nyolc kiemelthez, hibázásra tehát nem nagyon volt lehetőség. Fiúcsapatunk Kanadával és Argentínával került egy csoportba. Először a kanadaiakkal csaptak össze, és bár Majoros Bence, valamint Bruckner Máté sikerével 2:0-ra vezettek, szoros lett a vége. Timafalvi Gergő vereségét követően Majoros is kikapott, így Bruckner kezében volt a magyar csapat sorsa. Helyén volt a szíve, 3:0-ra nyert.

„Az első mérkőzés mindig nehéz, ilyenkor próbálunk hozzászokni a körülményekhez, minden új – idézi a nemzetközi szövetség honlapja Brucknert, aki az első meccsén a szakadék széléről jött vissza. – A negyedik játszmában két meccslabdát hárítottam, ez teljesen megváltoztatta a játék képét, az ötödik szettet már magabiztosan nyertem."

Argentína ellen Timafalvi helyett Molnár István volt a mieink harmadik embere, aki hozta is a maga mérkőzését. Mellette Majoros duplázni tudott, így Bruckner veresége is belefért. A magyar csapat a legjobb 12-ben Franciaország és Szlovénia ellen folytatja.

Lánycsapatunk sorsa gyakorlatilag a sorsolásnál megpecsételődött, hiszen egy csoportba került Észak-Koreával. Az ázsiai csapat ellen Hartbrich Leonie egy szettet tudott nyerni, Imre Leila és Fehér Orsolya ennyit sem. A belgák ellen már szorosabb mérkőzéseket játszottak lányaink, ám újra 3:0-s vereség lett a vége. Ők a 13–20. helyért játszhatnak hétfőn.

IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG, VENDÉE
SELEJTEZŐ
FIÚK, B-CSOPORT
KANADA–ARGENTÍNA 3:0

MAGYARORSZÁG–KANADA 3:2
Majoros–Moran 3:2 (11:7, 9:11, 8:11, 11:4, 12:10)
Bruckner–Ilijevski 3:2 (12:10, 9:11, 8:11, 15:13, 11:4)
Timafalvi–Hazin 1:3 (9:11, 6:11, 11:5, 9:11)
Majoros–Ilijevski 2:3 (11:7, 10:12, 8:11, 11:7, 9:11)
Bruckner–Moran 3:0 (11:1, 12:10, 11:8)

MAGYARORSZÁG–ARGENTÍNA 3:1
Majoros–Tolosa 3:0 (11:5, 11:4, 11:5)
Bruckner–Sanchi 1:3 (6:11, 14:12, 12:14, 9:11)
Molnár–Joffre 3:2 (6:11, 11:8, 4:11, 11:7, 11:9)
Majoros–Sanchi 3:2 (2:11, 11:9, 9:11, 11:8, 11:7)

LÁNYOK, C-CSOPORT
BELGIUM–ÉSZAK-KOREA 0:3

ÉSZAK-KOREA–MAGYARORSZÁG 3:0
Ko Un Gum–Hartbrich 3:1 (11:9, 8:11, 11:3, 11:8)
Ri Jong He–Imre 3:0 (11:5, 11:8, 12:10)
Pjon Szong Gjong–Fehér O. 3:0 (11:7, 11:8, 11:8)

BELGIUM–MAGYARORSZÁG 3:0
Lung–Hartbrich 3:1 (10:12, 11:8, 11:8, 13:11)
Loyen–Imre 3:1 (12:10, 11:4, 4:11, 11:7)
Degraef–Fehér O. 3:2 (8:11, 13:11, 11:9, 8:11, 11:6)

Go to top