majoros-bence-top10

Majoros Bence mindkét szombati mérkőzését megnyerte a Romániában zajló európai ifjúsági és serdülő Top 10 bajnokságon.

Majoros a pénteki nyitó napon két vereség után szerezte meg első győzelmét, Bátorfi Zoltán, a fiú ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya szerint ez fordulópont volt, mivel Bence érett játékos mentalitásával küzdötte ki azt a sikert, és ez adott neki valami pluszt szombatra. Ennek köszönhetően tudta megfordítani az első kiemelt francia Alexandre Cassin elleni mérkőzésén 1:3-ról, majd verte meg viszonylag könnyen a hazai környezetben játszó Alexandru Manolét.

„Bence játékának képe mentális téren kimondottan felnőttes, összeszedett, professzionális volt" – dicsérte a magyar játékost Bátorfi Zoltán.

Majoros szombaton csak kétszer állt asztalhoz, mivel a francia Can Akkuzu gyomorrontással kórházba került, és bár nagyobb bajt nem mutatott ki a vizsgálat, vissza is tért, nem játszhatott, így visszalépett a tornától, törölték addigi eredményeit. Elképzelhető, hogy az étellel nem volt minden rendben, mivel többen (edzők és bírók is) nem érezték jól magukat.

A vasárnapi záró nap előtt Majorosnak három győzelme és két veresége van, csak ketten, a német Dennis Klein és a szlovén Darko Jorgic állnak nála jobb mérleggel.

EURÓPAI IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ TOP 10, BODZAVÁSÁR
IFJÚSÁGI FIÚK
5. FORDULÓ
Majoros Bence–Alexandre Cassin (francia) 4:3 (11:5, 6:11, 4:11, 9:11, 11:5, 11:6, 12:10)
6. FORDULÓ
Majoros Bence–Alexandru Manole (román) 4:2 (11:5, 6:11, 11:5, 11:7, 10:12, 11:5)

PÉNTEKI EREDMÉNYEK
1. FORDULÓ
Darko Jorgic (szlovén)–Majoros Bence 4:2 (11:9, 6:11, 11:5, 11:9, 8:11, 11:6)
2. FORDULÓ
Dennis Klein (német)–Majoros Bence 4:1 (12:10, 13:11, 11:6, 7:11, 11:3)
3. FORDULÓ
Majoros Bence–Konsztantyin Csernov (orosz) 4:2 (11:6, 9:11, 9:11, 15:13, 11:7, 11:9)

Go to top