karsai-ferenc

A Magyar Asztalitenisz-szövetség ötnapos nemzetközi edzőtábort szervez Szombathelyre, október 26-i kezdettel, több mint ötven játékossal.

A délvidéki magyar lányokat, valamint az erdélyi magyar fiúkat is meghívták, akik a magyar Heraklész-válogatottal kiegészülve az utóbbi évek legnagyobb magyarországi edzőtáborában vehetnek részt Szombathelyen. A szakmai munka irányításával Karsai Ferencet (a képen) bízták meg, 9-10 edző foglalkozik majd a többségében utánpótláskorú játékosokkal. A szervezők további edzőpartnerek mellett a résztvevők közötti folyamatos rotációt is biztosítják, így mindenki különböző stílusú asztaliteniszezőkkel és feladatokkal találkozhat.

A programban napi két edzés szerepel majd, többek között a szerva, szervafogadás gyakorlásával, erőnléti és taktikai tréningekkel, dietetikai felkészítéssel. A játékosok a hét végén indulnak a kétnapos Vörsas Kupán (október 31–november 1.), amelyet beleépítettek az edzőtáborba. A tornán lejátszott mérkőzéseiket felveszik, majd hétfőn kielemzik, így a következő heti magyar nemzetközi versenyen már az edzőktől kapott új taktikai tanácsokkal a tarsolyukban tudnak elindulni.

Az utánpótlás Európa-bajnokságon elért gyenge eredmények a szövetség embereit arra ösztönözte, hogy gondolkodjanak azon, miként lehetne ezeken javítani. Az egyik fontos lépés lenne, hogy a Heraklész-programban részt vevő fiatalok többet tudjanak együtt készülni, emellett a határon túli magyarokkal is szorosabb együttműködést kellene kialakítani – az edzéseket és a versenyzést is beleértve. Ezt célozta az a megállapodás is, amelyet a szövetség a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel kötött a nyáron.

Itt az első ilyen akció, amely nemcsak a magyar edzőknek lesz új, hanem a határon túli kollégáknak is. Hat-hét szakamber érkezik az edzőtáborba Magyarországról, és kettő-kettő a Délvidékről, illetve Erdélyből.

Stocker Miklós, a MOATSZ főtitkára elmondta, hogy nem egyszeri kezdeményezésről van szó, szeretnék rendszeressé tenné az ehhez hasonló közös edzőtáborokat.

Go to top