kiskunfelegyhaza-ettu-edzotabor

Kevesebb versenyre és több edzésmunkára lenne szükség – többek között – az európai asztaliteniszben ahhoz, hogy utolérhessük az ázsiaiakat. Erről is beszélt többek között Neven Cegnar, aki Karsai Ferenccel együtt magas szakmai szintű tréningeket vezényel Kiskunfélegyházán az ETTU nemzetközi edzőtáborában.

Augusztus 7. és 15. között 72 fiatal pingpongos vesz részt Kiskunfélegyházán az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) nemzetközi edzőtáborában, amelynek egyik vezetője Neven Cegnar. Boros Tamara korábbi edzője több érdekes témában is megosztotta velünk álláspontját.

Mit is jelent, ha valaki tehetséges?
„A kemény munkára való hajlandóság is egyfajta tehetség – válaszolta Neven Cegnar. – Harmincöt éves edzői pályám során tapasztaltam, hogy a tehetség alapvetően nagyon tág fogalom. Természetesen beletartozik a fejlődési képesség, a labdaérzék, de a munkához való hozzáállás is. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mivel tizenéves fiatalokkal foglalkozunk, és a serdülőkorban nagy változásokon megy át a szervezet, többen például az alkatuk megváltozása miatt nem lesznek képesek úgy játszani, mint előtte."

A horvát szakember szerint Magyarországon sok ígéretes gyerek található, de csakúgy, mint egész Európában, nagy részük „elveszik" a felnőtté érés során. A legnagyobb hibát Európában annak tartja, hogy túl sok versenyt rendeznek – évről évre egyre többet –, miközben Kínában például a játékosok az első három-négy évben egyáltalán nem játszanak tétmérkőzéseket, hanem „csak" megtanulják a sportág alapjait, hogy hogyan kell játszani. Európában tehát kevesebb versenyre, és több hétköznapi, egyénre szabott munkára lenne szükség.

Neven Cegnar nemrég kezdett dolgozni Werner Schlager akadémiáján, az ETTU Eurotalents TI&S programjának fejlesztési vezetőjeként 54 európai szövetséggel áll kapcsolatban, naponta 100-150 e-mailt kap, nem unatkozik tehát. Munkáját azonban nagy lelkesedéssel végzi, bizakodó, bár mint mondja, a mai generáció már más, mint volt például Boros Tamaráéké. Megjelentek az okostelefonok, számítógépes játékok és a technika egyéb vívmányai, amelyek elveszik a fiatalok figyelmét. Ha valaki fel akar érni a csúcsra, akkor gyakorlatilag fel kell áldoznia a legszebb gyermekéveit, mert a napi 6-7 órás edzések mellett nem nagyon jut idő a szórakozásra.

Karsai Ferenc külön kiemelte: azon túl, hogy az ETTU szívesen hozza Kiskunfélegyházára a válogatótábort, a magyar klubokból rengeteg gyereket küldtek a klubok az idei táborba, mert úgy érzik, hogy ez kiemelkedő lehetőség nemcsak az ETTU program miatt, hanem mert az utánpótlással kapcsolatban mindenkinek közösek a céljai. Voltak, akik az Euro Mini Champsre készültek itt, a legfiatalabb játékos mindössze 9 éves.

Go to top