majoros-pozsony

A magyarok közül egyesben már csak Majoros Bence van versenyben főtáblásként a pozsonyi ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságon.

Az egyéni versenyek főtábláján csak egy magyarért szoríthatunk. Ő Majoros Bence, aki az ifjúságiak között egy spanyol és egy lengyel játékoson át jutott a legjobb 16 közé, ahol a szlovén Darko Jorgic vár rá. Egyesben még Bruckner Máté van versenyben a mieink közül, ő az ifjúságiak vigaszágán simán megverte román ellenfelét.

Majoros és Bruckner veretlen maradt pénteken, ugyanis egymás oldalán párosban is győztek, a nyolcaddöntőben egy svéd duóval találkoznak.
A serdülő fiúknál András Csaba tudott ma menni még egy kört, a 3. fordulóban aztán a francia Leo De Nodrest túl erős volt számára. Párosban viszont a Juhász Patrik, Terék Norbert duó ott van a nyolcaddöntőben, ahol két némettel néz legközelebb farkasszemet.

Az ifjúsági lányoknál egyesben négy főtáblás és egy vigaszágas játékosunkért izgulhattunk, sajnos egyikük sem tudott nyerni. Párosban valamivel jobb a helyzet, ott Imre Leila és Nagypál Csilla készülhet a nyolcaddöntőre, konkrétan egy horvát kettősre.

A serdülő lányok között egyéniben Nagypál Márta jutott a legtovább, ő a legjobb 32 között esett ki. Párosban viszont Harasztovich Fannival ott van a nyolcaddöntőben.

IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG, POZSONY
IFJÚSÁGI FIÚK, EGYES, FŐTÁBLA
2. FORDULÓ
Majoros Bence–Carlos Vedriel (spanyol) 4:1 (11:5, 9:11, 11:7, 11:4, 11:9)
Marek Badowski (lengyel)–Molnár István 4:0 (11:5, 11:7, 11:9, 11:9)
3. FORDULÓ
Majoros Bence–Tomasz Tomaszuk (lengyel) 4:2 (11:3, 11:9, 8:11, 11:8, 8:11, 11:3)

IFJÚSÁGI FIÚK, EGYES, VIGASZÁG
1. FORDULÓ
Jakub Pavolka (szlovák)–Balázs Bence 3:2 (11:6, 11:7, 9:11, 7:11, 11:9)
Dimitri Brunner (svájci)–Kovács Gábor 3:0 (11:8, 11:6, 11:7)
2. FORDULÓ
Bruckner Máté–Florin Spelbus (román) 3:0 (11:8, 11:8, 11:4)

IFJÚSÁGI FIÚK, PÁROS
2. FORDULÓ
Majoros Bence, Bruckner Máté–Andreas Dilling, Rasmus Mikkelsen (dán) 3:1 (13:11, 11:8, 4:11, 11:7)

SERDÜLŐ FIÚK, EGYES, FŐTÁBLA
2. FORDULÓ
András Csaba–Osztap Riznicsenko (ukrán) 4:0 (11:7, 11:7, 11:7, 11:8)
Jules Rolland (francia)–Terék Norbert 4:0 (14:12, 11:6, 11:4, 11:8)
Martin Friis (svéd)–Both Olivér 4:0 (11:3, 11:9, 11:7, 11:5)
Jannik Xu (német)–Juhász Patrik 4:1 (6:11, 11:5, 11:7, 11:5, 11:3)
3. FORDULÓ
Leo De Nodrest (francia)–András Csaba 4:2 (6:11, 11:13, 11:8, 11:7, 12:10, 11:6)

SERDÜLŐ FIÚK, PÁROS
2. FORDULÓ
Juhász Patrik, Terék Norbert–Artyom Dvojnyikov, Lev Kacman (orosz) 3:2 (7:11, 12:10, 11:7, 6:11, 13:11)

IFJÚSÁGI LÁNYOK, EGYES, FŐTÁBLA
2. FORDULÓ
Mihaela Lupu (román)–Nagypál Csilla 4:1 (11:6, 11:7, 8:11, 11:6, 11:4)
Audrey Zarif (francia)–Fehér Orsolya 4:1 (11:9, 11:7, 11:5, 6:11, 11:6)
Xuan Xu Zhang (spanyol)–Hartbrich Leonie 4:3 (11:7, 9:11, 5:11, 11:8, 8:11, 11:6, 11:5)
Katrina Sterchi (szlovén)–Imre Leila 4:2 (11:7, 4:11, 11:9, 4:11, 11:6, 13:11)

IFJÚSÁGI LÁNYOK, EGYES, VIGASZÁG
1. FORDULÓ
Airi Avameri (észt)–Fehér Zsófia 3:1 (11:9, 9:11, 11:6, 12:10)

IFJÚSÁGI LÁNYOK, PÁROS
2. FORDULÓ
Imre Leila, Nagypál Csilla–Sofie Egeholt Bang, Emmili Klein (dán, izraeli) 3:0 (11:7, 11:6, 11:7)

SERDÜLŐ LÁNYOK, EGYES, FŐTÁBLA
2. FORDULÓ
Nagypál Márta–Kalina Hrisztova (bolgár) 4:1 (12:10, 11:7, 7:11, 13:11, 11:8)
Tijana Jokics (szerb)–Drabant Anita 4:0 (11:9, 11:7, 11:6, 11:4)
Berenice Marteau (francia)–Harasztovich Fanni 4:2 (16:14, 11:13, 11:6, 9:11, 11:9, 11:9)
3. FORDULÓ
Tatiana Kukulková (szlovák)–Nagypál Márta 4:2 (11:6, 7:11, 11:6, 13:11, 6:11, 11:7)

SERDÜLŐ LÁNYOK, EGYES, VIGASZÁG
1. FORDULÓ
Klara Bardac (horvát)–Phan Viola 3:0 (11:7, 11:5, 11:6)

SERDÜLŐ LÁNYOK, PÁROS
2. FORDULÓ
Harasztovich Fanni, Nagypál Márta–Agata Zakrzewska, Joanna Sokolowska (lengyel) 3:1 (11:9, 11:7, 6:11, 11:5)

Go to top