ifi-leany-eb-felkeszules

Intenzív edzésekkel készülnek válogatottjaink a július 10-én kezdődő pozsonyi ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságra. A lányok a napokban az Ormai-csarnokban, a fiúk Dunavarsányban próbálnak minél jobb formába lendülni.

A fiú ifjúsági válogatott öt napot töltött a németországi Ochsenhausen minden igényt kielégítő edzőtáborában – a német válogatott meghívásának örömmel eleget téve –, és az alapozás mellett a hazaiak legjobbjaival poénjátékot is játszottak.

Az utanpotlassport.hu cikkéből kiderül, hogy Majoros Bencéék remek állapotban vannak, de a lányok is szorgalmasan készülnek a pozsonyi kontinensviadalra. Edzőjük, Fazekas Mária számolt be az Eb előtti teendőikről és a várakozásairól.

„Nehéz feladat vár ránk, hiszen rendkívül erős lesz a mezőny az Európa-bajnokságon, ezért a lányokkal rengeteget dolgozunk – mondta a Budaörsi 2I SC Európa-bajnoka. – Szerencsére jó edzőpartnerekkel készülünk, ma például Lovas Petra segített az éles meccs-szituációk gyakorlásában. Az asztalitenisz mellett ebben a korban még jelentős mentális motivációval kell kiegészítenünk az edzéseket, hogy a megfelelő önbizalmat és hitet előhozzuk a lányokból. Hosszabb távon az idősebbeknek a felnőtt pályafutás megalapozása, a fiatalabbaknak a felsőbb korosztályban való rutinszerzés a cél. Ez mindkét esetben hosszú folyamat, amelynek arányaiban talán a felénél tartunk, és amelynek fontos állomása lesz maga az Eb is."

A lányok jelenleg az Ormai-csarnokban edzenek, míg a fiúk a Dunavarsányi Olimpiai Központban. Később helyet cserélnek, hogy aztán a felkészülés utolsó napjain együtt készüljenek a Statisztika otthonában.

AZ EB-RE UTAZÓ MAGYAR KERET

Ifjúsági lányok

Fehér Orsolya: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Fehér Zsófia: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Hartbrich Leonie: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Imre Leila: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Nagypál Csilla: egyes, páros, vegyes páros

Serdülő lányok

Drabant Anita: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Harasztovich Fanni: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Nagypál Márta: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Phán Viola: csapat, egyes, páros, vegyes páros

 

Ifjúsági fiúk

Balázs Bence: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Bruckner Máté: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Kovács Gábor: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Majoros Bence: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Molnár István: csapat, egyes, páros, vegyes páros


Serdülő fiúk

András Csaba: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Both Olivér: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Juhász Patrik: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Terék Norbert: csapat, egyes, páros, vegyes páros

Go to top