gyertyalang moatsz

2017. április 28-án reggel Hatta István a Kaposplast női csapatának volt edzője szívelégtelenség miatt nem ébredt fel reggel.

1951 – 2017

Számos serdülő és ifi, városi és megyei bajnoki címet nyert. Péter Aladárral párosban országos vidék-bajnoki ezüstéret szerzett.

1978-ban a Kaposplast női csapatának edzője lett. Bár a klubnevek változtak, de irányításával 1987-2006 között szerepeltek az NB-I-ben. Ennek „A” csoportjában voltak ötödikek és szerepelhettek az ETTU kupában is, ahol a tizenhat közé jutottak 1991-ben.

Elsimerések: „Somogy Sportjáért” 1990-1992

Az „Év csapata” cím elnyerése Kaposvár Várostól 1996-ban.

Emlékét örökké megőrizzük.

 

 

 

Hatta István

Május 7-én vasárnap meghalt ifj. Varga János, aki három éve Szklerózis multiplex betegségben szenvedett.

1964-2017

Még csak 53 éves volt

1978-2000 között ötvennéltöbb megyebajnoki címet szerzett egyéniben és párosokban. A Dunántúli ifjúsági páros verseny bronzérmese 1980-ban, az Országos ifjúsági ranglista verseny egyéni győztese 1982-ben, második ésharmadik helyezettje 1983-84-ben. Somogy megye első aranyjelvényes ifjúsági férfi asztaliteniszezője. 1982-2005 között hatszor volt tagja az NB-II-ben bajnokságot nyerő csapatnak. Ez idő alatt 18évet játszott az NB-I-ben. 1986-87-ben felnőtt II. osztályú egyéni ranglista verseny kétszeres bronzérmese. Tagja volt az 1986-ban NB-I B-ben első helyezett, egyben Somogyban „Az Év csapatának” választott együttesenek.

ifj. Varga János

Fájó veszteség Somogy sportjának.

Emlékét Örökké megőrizzük

Temetése jövő kedden (16-án) lesz  a Kaposvári Nyugati temetőben 16.30-kor.

Kaposvár, 2017.05.08.

Köszönettel: Kátainé Váradi Gyöngyi

Go to top