nyirbator-atadas

A Kiemelt Sportágfejlesztési program infrastruktúra fejlesztéshez biztosít a Magyar Asztalitenisz Szövetség részére olyan forrásokat, amelyekből számos asztalitenisz terem újul meg, válik korszerűbbé. A felújítási program keretén belül korábban az Ormai László Asztalitenisz Csarnok és a BVSC korszerűsödött, majd idén késő tavasszal, a mostanában leginkább Majoros Bence nevelőegyesületeként emlegetett Nyírbátori Asztalitenisz Sportegyesület termének felújítása is befejeződött.

A Győrfi Tibor-edzésközpont a helyi önkormányzat 4,3 milliós önrészével és a MOATSZ által biztosított 13,8 milliós forrásból nagyobbodott meg, kapott új nyílászárókat, padlóburkolatot és teljesen új energetikai rendszert. A megnyitón a klub vezetői, Szarka György és Csekő Sándor fejezték ki köszönetüket hasonlóképpen, mint Máté Antal polgármester, aki a klub évtizedes munkáját helyezte fókuszba. Az új termet Majoros Bence és Magyar László avatta fel egy látványos bemutató mérkőzéssel.

Dr. Stocker Miklós MOATSZ főtitkár a Kelet című napilapnak adott interjújában elmondta - Ezzel az infrastrukturális fejlesztéssel azt érhetjük el, hogy még több gyerek járhat ide pingpongozni és még jobb körülmények között dolgozhatnak a helyiek, ami még jobb eredményekkel párosulhat. A kiemelt sportágfejlesztésnek a sportlétesítmény fejlesztési alprogramja keretében tudtuk a támogatást biztosítani a nyírbátoriaknak.

Go to top