Baranya megye 2017/2018. évi felnőtt

asztalitenisz csapatbajnokságának

V E R S E N Y K I Í R Á S A

1./ A bajnokság jellege :

Az asztalitenisz csapatbajnokság amatőr versenyrendszerű. Ennek megfelelően a bajnokságban amatőr, valamint – a sporttörvény 31. §. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján - sportegyesületenként legfeljebb egy hivatásos sportoló vehet részt.

2. A bajnokság célja :

A sportegyesületek asztalitenisz csapatainak  rendszeres versenylehetőség  biztosítása , a sportág népszerűsítése,  a  sportköri  munka  erősítése , a csapatok erősorrendjének megállapítása, a 2017/2018. évi megyei csapatbajnoki címek eldöntése.

3./ A bajnokság helye és ideje :

Az 2017. évi őszi idény szeptember 15.-én kezdődik.

A mérkőzéseket a sorsolásban előírt időben, a sorsolásban elől álló csapat megadott  

játékhelyén kell lejátszani.

4./ A bajnokság rendezője :

   A csapatbajnokságot  a Baranya Megyei  Asztalitenisz  Szövetség rendezi

és az alábbi   versenybíróság bonyolítja le.

                    Elnöke :    Varga László

                    Versenybírója :        Hegedűs Lajos                   

5./ Bajnoki számok :

     a./ A csapatbajnokság 4  fős  csapatokkal, 16 egyéni és 2 páros mérkőzés

6./ A bajnokság lebonyolításának rendje :

A  csapatbajnokság  hetenkénti  egy  fordulóval, míg  a  többi  versenyszámban  a mérkőzések a  nevezések számától  függően hetenkénti egy fordulóval,  vagy  összevont

( egy vagy több ) fordulóval kerülnek megrendezésre.

A mérkőzéseket végig le kell játszani!

7./ Indulásra jogosultak :

Mindazon csapatok, akiket egyesületük a mellékelt nevezési lapon benevez és a nevezési díjat csekken befizetik.

A csapatbajnokságban azok a versenyzők vehetnek részt, akik a MOATSZ által kiállított versenyzési engedéllyel rendelkeznek.

A férfi csapatbajnokságban női csapatok, vagy női játékosokat szerepeltető csapatok is indulhatnak.

Azok a női versenyzők, akik a női NB.-s csb.-ben csapatot indító szakosztályokba igazoltak, nem szerepelhetnek a területi férfi csapatbajnokságban.

A csapatbajnokság során egy versenyző csak egy egyesület csapatában játszhat még akkor is, ha évközben átigazolásra került.

A CSB.-n csak azok szerepelhetnek, akik legkésőbb december 20.-ig az adott szakosztály igazolt játékosai, de a bajnoki szezonban más egyesület csapatában nem játszottak. Kivételt képeznek az újonckorú, újonnan igazoltversenyzők, akik a bajnoki szezon bármely időszakában teljes körű versenyzési engedélyt kaphatnak..

Egy csapatbajnoki mérkőzésen egyesben és párosban is legalább 2 – 2 magyar állampolgárságú és játékjogosultságú versenyzőt kell szerepeltetni.

8./ Nevezés :

A nevezéseket valamint a nevezési díj befizetését igazoló csekk másolatát az alábbi címre kell megküldeni : 

Varga László , 7623 Pécs, Igló.u.1.

Nevezési határidő : 2017.augusztus 31.

Nevezési díj : minden benevezett csapat után 12.000.- Ft.

 Számlaszám:  11731001-20115852-00000000

                    Baranya megyei sportszövetségek szövetsége

      A nevezéseket csak abban az esetben tudjuk elfogadni amennyiben a nevezési díj    

befizetésre került!!!

9./ A helyezések eldöntése :

A bajnokság sorrendjét a pontok száma határozza meg. Győzelem 2 pont, döntetlen 1 pont, vereség 0 pont. Azonos pontszám esetén a holtversenyben levő csapatok egymás elleni elért eredménye számít a győzelem, játszmaarány sorrendjében.

Kiesés a bajnokságban nincs, az NB. III. osztályba a megyei bajnok csapat automatikusan feljut, ha a bajnokságban legalább 6 NB-s előírásnak megfelelő csapat vesz részt. Amennyiben a bajnokcsapat nem kíván az NB. III. bajnokságban részt venni, akkor helyette a 2. vagy 3. helyezett nevezhető.

10./ Díjazás :

     A bajnokság 1- 3.  helyezettje éremdíjazásban részesül.

11./ Költségek :

A csapatbajnokság rendezésével kapcsolatos költségek a megyei Asztalitenisz Szövetséget, a mérkőzések költségei a résztvevő csapatokat terhelik.

Óvási díj 2000 Ft, melyet a Megyei Szövetség részére kell befizetni, ennek megtörténtét az óvás benyújtásakor hitelt érdemlően igazolni kell. Igazolás hiányában az óvás érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.

Fellebbezési díj az óvási díj kétszerese, melynek befizetését a fellebbezés benyújtásakor igazolni kell. Ennek hiányában a fellebbezés elutasításra kerül.

Eredményes óvás, illetve fellebbezés esetén a befizetett díjat visszatérítjük.

12. Egyéb rendelkezések :

  1. a mérkőzéslap beküldése mindenkor a rendező egyesület feladata, a mérkőzéslapokat a lejátszást követően a 24 óráig Varga László 7623 Pécs, Igló.u.1  kell  megküldeni.
  2. ha a mérkőzéslap nem érkezik meg az előírt időpontig, akkor a versenybíróság 2000 Ft. büntetést szab ki. Amennyiben a kiszabott büntetés befizetését a határozat kézhezvételétől számított 10 napon belül hitelt érdemlően a vétkes csapat nem igazolja, a versenybíróság bajnoki hetenként – mindaddig, amíg a befizetés igazolása meg nem történik – 1 büntetőponttal köteles sújtani a vétkes csapatot. A büntetőpont törlésére nincs mód annak ellenére sem, ha a befizetés megtörtént ugyan, ennek igazolása azonban elmaradt.
  3. a pályaválasztó csapat köteles legkésőbb a mérkőzést követő napon( tabella készítés miatt ajánlott a mérkőzés befejezése után ) a részletes eredményt Varga László  részére  megküldeni.
  4. a csapatoknak a  bajnoki mérkőzésekre  sportszerű,  egyforma mezben kell kiállniuk.
  5. a versenybíróságnak  jogában áll indokolt esetben valamelyik fordulónak sorsolástól eltérő időben és helyen történő lejátszására intézkedni.
  6. a szakosztály valamennyi NB.-ben szereplő, és/vagy két csapat indulása esetén valamennyi csapatának  első 4 játékosát köteles a nevezési lapon feltüntetni.
  7. minden  egyéb a  jelen  kiírásban  nem  szereplő  kérdésben a  MOATSZ.  verseny- és játékszabályaiban foglaltak az irányadók.

( mobil : 06-70-335-5281  , e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ,  

Pécs , 2017. augusztus 17.                                                                       

                                                                                         Varga László

                                                                                              elnök

 

 

Beérkezési határidő: 2017. augusztus 31.

 

N E V E Z É S I    L A P

 

Benevezzük a csapatunkat a 2017/2018. évi Baranya megyei bajnokságba.

 

A sportkör neve és címe: ..........................................................................................................................
…………………………………………………………………………………………………...............

 

SE elnök neve: …………………………………………………………………………………………..
Szakosztályuk levelezési címe (név, cím): ……………………………………………………..............
…………………………………………………………………………………………………...............

 

Telefon: __ __ / __ __ __ __ __ __ __  E-mail: …………..………..@..................................................

 

Mérkőzések helye: ……………………………………………………………………………................

 

…………………………………………………………………………………………………...............

 

A hazai mérkőzésünket az alábbi  időpontban (nap, óra) kívánjuk lejátszani: …………………………………………………………………...………………………………………

 

Megközelítés módja: …………………………………………………………………………………….

 

Edzések helye és ideje (nap, óra): ……………………………………………………………………….

 

Milyen típusú asztalokon játsszák a mérkőzéseket? …………………………………………………….

 

Milyen márkájú 3 csillagos labdával játszanak az otthoni mérkőzéseken? ……………………………..

 

Játéktér mérete asztalonként: ………………………………………………………………….................

 

Mely bajnokságban indít még csapatot/csapatokat? ……………………………………………………..

 

Játékosok erősorrendje ebben a benevezett csapatban: (engedély számmal)

 

1. (_ _ _ _ _) ………………………………..             2. (_ _ _ _ _) …………………………….….
3. (_ _ _ _ _) ………………………………..             4. (_ _ _ _ _) …………………………….….
Megjegyzések, kívánságok: ……………………………………………………………………………………………………………

 

…………………………………………………………………………………………………................

 

Aláírásommal elismerem, hogy a 2017/2018. évi Baranya Megyei Csapatbajnokság versenykiírását elolvastam és megértettem, illetve az abban foglaltakat elfogadom és betartom.

 

Dátum: ……………………………

 

          ………………………….….                 P.H.                     ………………………………………...

 

                      Sportköri elnök                                                                 Szakosztályvezető

 

FIGYELEM! A megyei bajnokságban részt vevő sportolóknak versenyzési engedéllyel kell rendelkezniük!

 

 

A nevezési lap beküldésének helye:
Baranya Megyei Asztalitenisz Szövetség, Varga László részére
7623 Pécs, Igló.u.1.  vagy   E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Beérkezési határidő: 2017. augusztus 31.

 

adobe-pdf

 

Versenykiírás

Nevezési lap

 

Go to top