nagyvaradi-mercedesz-zagrab

Kedden a selejtezőkkel megkezdődött a zágrábi World Tour-verseny. A mieink ötször is hazai játékossal kerültek szembe, és az esetek nagy részében (négyszer) győztesen kerültek ki a küzdelemből.

Felnőtt férfi egyesben Kriston Dániel, Szita Márton és Szudi Ádám győzelemmel, Majoros Bence vereséggel mutatkozott be. Az U21-es korosztályban már nemcsak Szudi és Szita, hanem Majoros is nyerni tudott.

Női egyesben Madacki Mirella mindkét csoportmérkőzését elveszítette, így ő kiesett, Lovas Petra, Pergel Szandra és Ambrus Krisztina viszont győzött, Nagyváradi Mercédesz ecuadori ellenfele pedig nem állt ki. A Postás 21 éves játékosa sem maradt azonban játék nélkül, hiszen az U21-esek között már asztalhoz állt, amit leginkább horvát riválisa bánt. Madacki Mirella döntő szettben kapott ki szintén hazai ellenfelétől.

Az Ambrus Krisztina, Nagyváradi Mercédesz páros már nincs versenyben, miután a selejtező első fordulójában kikapott egy olasz kettőstől.

WORLD TOUR, ZÁGRÁB
AZ 1. NAP MAGYAR VONATKOZÁSÚ EREDMÉNYEI

FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
18. CSOPORT
Kriston Dániel–Marko Vidacek (horvát) 4:3 (11:8, 6:11, 6:11, 11:9, 7:11, 11:6, 11:5)

22. CSOPORT
Szita Márton–Matej Murat (horvát) 4:0 (11:5, 11:8, 11:9, 11:6)

35. CSOPORT
Szudi Ádám–Matas Vilkas (litván) 4:0 (11:4, 11:6, 11:8, 11:6)

37. CSOPORT
Ozava Josihiro (japán)–Majoros Bence 4:0 (11:8, 11:8, 11:9, 11:6)

U21-ES FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
2. CSOPORT
Szudi Ádám–Samuel Mabey (angol) 3:0 (11:6, 11:7, 11:8)

8. CSOPORT
Majoros Bence–Enrique Massaro (chilei) 3:0 (11:1, 11:6, 11:7)

17. CSOPORT
Szita Márton–Janisz Papadakisz (görög) 3:0 (11:6, 11:2, 11:4)

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
4. CSOPORT
Lovas Petra–Dorina Srebrnjak (horvát) 4:0 (11:8, 11:6, 11:5, 11:7)

5. CSOPORT
Maria Hrisztoforaki (görög)–Madacki Mirella 4:2 (11:8, 5:11, 11:7, 2:11:11.6, 11:9)
Tasihiro Szaki (japán)–Madacki Mirella 4:0 (11:4, 11:2, 11:3, 11:0)

15. CSOPORT
Pergel Szandra–Huda Mustafa (svéd) 4:0 (11:3, 12:10, 11:7, 11:7)

24. CSOPORT
Nagyváradi Mercédesz–Nathaly Paredes (ecuadori) játék nélkül

27. CSOPORT
Ambrus Krisztina–Rebeka Lukic (szlovén) 4:0 (11:6, 11:3, 12:10, 11:2)

U21-ES NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
8. CSOPORT
Matea Ombla (horvát)–Madacki Mirella 3:2 (12:10, 10:12, 10:12, 11:4, 12:10)

19. CSOPORT
Nagyváradi Mercédesz–Leona Santek (horvát) 3:1 (9:11, 12:10, 11:1, 11:9)

NŐI PÁROS, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ

Debora Vivarelli, Denisa Zancaner (olasz)–Ambrus Krisztina, Nagyváradi Mercédesz 3:0 (13:11, 16:14, 12:10)

Go to top