A párosok küzdelmeivel folytatódott csütörtökön Brémában a German Open. A férfi selejtezők első körében a Lakatos, Szita páros 3-1 arányban győzni tudott a belga Devos, Jean pár ellen. A második körben a korábbi Európa-bajnok kettőssel kellett felvenniük a harcot. Az osztrákok ellen nem sikerült a bravúr így számukra véget ért a verseny. Szudi Ádám és Ecseki Nándor egy német pár ellen álltak asztalhoz és nyertek 3-0-ra, majd a selejtezők második körben remek teljesítménnyel a cseh Konecny, Tragler párost verték 7 szettben. A következő körben egy koreai kettős állta útjukat, az öt szettes mérkőzésen végül az ázsiaik örülhettek (3-2). A magyar fiúk számára ezzel véget ért a German Open. Megkezték a hölgyek is a versenyzést, egyesben Madarász Dóra nagy csatában esett el a továbbjutástól, miután döntő szettben maradt alul a német Bollmeierrel szemben. Párosban Póta a román Samarával indult. A világranglista két legjobb európai születésű játékosa az első mérkőzésen egy luxemburgi duóval játszott, a végeredmény 3-1 Pótáéknak. A francia Li, Xian kettőst ugyanilyen arányban győzték le, így főtáblára jutottak. Ellenfelük egy koreai pár lesz pénteken 12.00 órától. Pergel Szandra betegsége miatt nem tudott indulni Madarász Dóra ebben a számban, így számára befejeződött a verseny.

 

Póta egyesben a japán Kato Minyu ellen áll asztalhoz 15.30-tól.

Férfi páros selejtezők

1. kör
LAKATOS Tamás, SZITA Márton - DEVOS Robin, JEAN Lauric BEL 3-1
ENGEMANN Gerrit, KLEIN Dennis GER - ECSEKI Nándor, SZUDI Ádám HUN 0-3

2. kör
GARDOS Robert, HABESOHN Daniel AUT - LAKATOS Tamás, SZITA Márton 1-3
KONECNY Tomas, TREGLER Tomas - ECSEKI Nándor, SZUDI Ádám 2-3

3. kör
JUNG Youngsik KOR, KIM Minseok KOR - ECSEKI Nándor, SZUDI Ádám 3-2

Női egyes selejtező

BOLLMEIER Nadine GER - MADARÁSZ Dóra 4-3

Női páros selejtező

1. kör
DE NUTTE Sarah, NI Xialian LUX - PÓTA Georgina HUN, SAMARA Elizabeta ROU 1-3

2. kör
LI Xue FRA, XIAN Yifang FRA - PÓTA Georgina HUN, SAMARA Elizabeta ROU 1-3

Go to top