Szerdától indul a German Open, ahol 48 ország 301 versenyzője áll asztalhoz Brémában, az ITTF legmagasabb kategóriájába tartozó „Super Series” versenyen, köztük hat magyar. Pergel Szandra betegség miatt nem tudott a többiekkel utazni. Így az utazó keret: Póta Georgina, Madarász Dóra, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Szita Márton, Lakatos Tamás.

Aranyosi Péter férfi szövetségi kapitány szavai a versenyről:

„A magyar csapat U21-es versenyzőkkel nevezett a német World Tourra taktikai és menedzselési okok miatt. Az elvárásoknál egyelőre nem csak  a nyert mérkőzések száma az irányadó, értékelésre kerül a mutatott játék, a hozzáállás stb. A felnőttek versenyében a négy fiatal játékosunk ellenfelei közül háromnak jobb a világranglista helyezése, ennek ellenére szeretném, ha legalább két játékosunk továbbjutna az első körből. Az U21-es küzdelmek valamivel "könnyebbnek" tűnnek, mint a felnőtt versenyszám, de itt is nagyon erős a mezőny, és szinte minden egyes győzelem jó eredménynek számít. A párosban a Lakatos-Szita kettős a belga Devos-Jean L. páros ellen lép asztalhoz a második versenynapon, és amennyiben nyernek, akkor az osztrák Európa-bajnok Gardos-Habesohn duó ellen játszanak. Szudi Ádám és Ecseki Nándor a Klein-Engelmann német pár ellen kezd, győzelem esetén egy cseh vagy egy szlovák páros ellen folytathatják a küzdelmeket. Az eredmények tekintetében természetesen a legjobbakat remélem amellett, hogy ezen a rangos eseményen a fiatal játékosok és az edzői team is értékes tapasztalatokat gyűjthet."

A női szövetségi kapitány Téglás Péter a következőket mondta a German Openről:

„A tavalyi évben Póta Georgina egyesben a legjobb nyolcig jutott, ami egy ilyen erős versenyen jó eredménynek számított. A mezőny erős, Póta a 9. kiemelt, amennyiben megismétli tavalyi szereplését, elégedettek lehetünk. Madarász Dóra számára a főtáblára jutás is szép eredmény lenne, főleg úgy, hogy csak tizenhat játékos jut fel csak a selejtezőből. Párosban Póta a román Samarával indul a selejtezőcsoportból. Pergel Szandra betegsége miatt nem lesz másik magyar érdekeltségű páros Brémában”

A 220 ezer dollár összdíjazású versenyen egyenes kieséses rendszerben, csoportmérkőzések nélkül zajlanak majd a mérkőzések.

Esemény honlapja: ITT

Go to top