Hodoninban megkezdődött a ITTF utánpótlás-körversenysorozatába tartozó cseh nemzetközi bajnokság. A nyitónapon az ifjúságiak egyéni számaiban Majoros Bence, illetve Imre Leila, valamint a Fehér Orsolya, Hartbrich Leonie páros maradt versenyben.

Majoros Bence, illetve Imre Leila kiemeltként automatikusan a 64-es főtáblán tudhatta magát, a többieknek azonban ki kellett harcolniuk a részvételt. Ez a fiúk közül Bruckner Máténak magabiztosan sikerült, míg a három lányversenyzőből Fehér Orsolya, Hartbrich Leonie csoportgyőztesként, Fehér Zsófia pedig kvartettja másodikjaként jutott a legjobbak közé. Heiszman Henrik és Kovács Gábor a vigaszágra került.

A folytatásban Majoros legyőzte lengyel vetélytársát, Bruckner kikapott izraeli ellenfelétől, Imre sikerrel vette a svájci akadályt, a két Fehér és Hartbrich azonban vereséget szenvedett spanyol, francia és orosz riválisával szemben. A párosok közül csupán a Fehér Orsolya, Hartbrich kettős maradt állva, miután bravúrral túljutott a harmadikként kiemelt cseh, thaiföldi duón.

IFJÚSÁGIAK

Fiú egyes

Csoportmérkőzések

Bruckner Máté–Ali Afsin Gul (török) 3-0, –Joannisz Szguropulosz (görög) 3-0. (Bruckner csoportjában az 1. helyen végzett.)

Heiszman Henrik–Oscar Perman (svéd) 2-3, –Dimitriosz Kordutisz (görög) 0-3. (Heiszman csoportjában a 3. helyen végzett.)

Kovács Gábor–Andrej Szemenyov (orosz) 1-3, –Joao Reis (portugál) 2-3. (Kovács csoportjában a 3. helyen végzett.)

A 32 közé jutásért

Majoros Bence–Kamil Nalepa (lengyel) 4-2

Bruckner Máté–Mathan Simon (izraeli) 0-4

Leány egyes

Csoportmérkőzések

Fehér Orsolya–Nedzma Mulalic (bosnyák) 3-0, –Camille-Chloe Linke (svájci) 3-0.(Fehér O. csoportjában az 1. helyen végzett.)

Hartbrich Leonie–Leyla Ariturk (török) 3-0, –Miriama Krsiakova (szlovák) 3-2.(Hartbrich csoportjában az 1. helyen végzett.)

Fehér Zsófia–Anasztaszja Kolis (orosz) 2-3, –Anna Matejovska (cseh) 3-2. (Fehér Zs. csoportjában a 2. helyen végzett.)

A 32 közé jutásért

Imre Leila–Camille-Chloe Linke (svájci) 4-0

Fehér Orsolya–Nora Escartin (spanyol) 3-4

Hartbrich Leonie–Anasztaszja Kolis (orosz) 2-4

Fehér Zsófia–Oceane Guisnel (francia) 0-4

Fiú páros

A 32 közé jutásért

Bruckner Máté, Majoros BenceEfsztratiosz Damjanisz, Joannisz Szguropulosz (görög) 1-3

Heiszman Henrik, Kovács GáborAljikszandr Kanyin, Nyikita Jarusin (fehérorosz, orosz) 0-3

Leány páros

A 32 közé jutásért

Fehér Zsófia, Imre LeilaPihla Eriksson, Annika Lundström (finn) 1-3

A 16 közé jutásért

Fehér Orsolya, Hartbrich LeonieBarbora Kapounova, Tamolwan Khetkhuan (cseh, thaiföldi) 3-2

 

 

Go to top