Szerdától vasárnapig rendezik a World Tour-sorozat kuvaitvárosi tornáját, illetve Hodoninban a cseh nemzetközi utánpótlás-bajnokságot. Mindkét eseményen lesz magyar résztvevő.

A legmagasabb („Super”) kategóriába sorolt, 300 ezer dollár összdíjazású kuvaiti viadalon eredetileg két magyar férfijátékos szerepelt volna, ám Pattantyús Ádám influenzás lett, így vissza kellett lépnie. Ennek nyomán kizárólag Kosiba Dánielért szoríthatunk. A legfrissebb világranglistán a 95. helyen álló asztaliteniszezőnek párosban a portugál Geraldo lesz a partnere.

A kuvaitvárosi verseny honlapja ITT.

Az ITTF utánpótlás-körversenysorozatába tartozó cseh nemzetközi bajnokságot hagyományosan a szlovák határhoz közeli kisvárosban, Hodoninban rendezik. Az év első nagy európai korosztályos eseményén tizenhat magyar fiatal vesz részt. Az ifjúságiak kedden utaztak el, a serdülők csütörtökön kelnek útra.

Ifjúságiak. Fiúk: Majoros Bence, Bruckner Máté, Heiszman Henrik, Kovács Gábor. Lányok: Imre Leila, Fehér Orsolya, Hartbrich Leonie, Fehér Zsófia. Serdülők. Fiúk: András Csaba, Both Olivér, Juhász Patrik, Terék Norbert. Lányok: Harasztovich Fanni, Nagypál Márta, Korda Kitty, Füle Kata.

A hodonini verseny honlapja ITT.

Go to top