Nagy érdeklődéssel kísért nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a Magyar Asztalitenisz Szövetség kedd délelőtt a szerdán kezdődő World Tour-viadal előtt a verseny helyszínén, a Tüskecsarnokban.

Az eseményen a hazai média színe-java megjelent; a MOATSZ-ot Nátrán Roland elnök és Dr. Stocker Miklós főtitkár, a szervezőcéget, a Pannonsport Kft.-t Kalmár Attila ügyvezető elnök képviselte, a nemzetközi szövetség részéről Mohamed Dawlatly versenyigazgató beszélt a sajtó munkatársainak, az esélyeket pedig Póta Georgina, valamint a két szövetségi kapitány, Téglás Péter a női és Pázsy Ferenc a férfiválogatott szakvezetője latolgatta.

Elhangzott, hogy az ötnapos viadalon végül is 48 ország 342 versenyzője áll asztalhoz, s a mezőnyben 21 férfi, valamint 20 női játékost indít Magyarország. Érdekesség, hogy egyesben visszavonta nevezését a férfiverseny első kiemeltje, a világranglistán 14., hongkongi Tang Peng, ugyanakkor párosban részt vesz a versenyen. Így a főtábla 1-es számú pozíciója helyette a világranglistán 20., tajvani Chen Chien-ant illeti meg.

Mohamed Dawlatly elmondta, hogy a résztvevők száma és a mezőny színvonala alapján garantálható, hogy nagy és rendkívül nívós verseny lesz a World Tour-sorozat nyitóeseménye, a GAC Group által szponzorált magyar nemzetközi bajnokság, melynek összdíjazása 35 ezer dollár.

A szerda reggel 9 órakor az U21-esek csoportselejtezőivel rajtoló viadal helyszínén minden készen áll. Az újságírók és fotóriporterek messzemenően elégedettek voltak az előkészületekkel, s egyöntetű volt a vélemény: a Tüskecsarnok nagyszerű helyszíne lesz az esztendő legrangosabb hazai rendezésű sportági eseményének.

Az egyes napokra 1500 forintért váltható felnőtt és 800 forintért gyermek belépő a helyszínen. Az öt napra érvényes bérlet 5000 forintba kerül.

A sorsolások ITT tekinthetők meg.

A PROGRAM

Szerda
09:00 Női és férfi U21-es selejtezők, 1. forduló
10:30 Női és férfi egyes selejtezők, 1. forduló
15:45 Női és férfi U21-es selejtezők, 2. forduló
17:15–22:30 Női és férfi egyes selejtezők, 2. forduló
Csütörtök
09:00 Férfi és női U21–es selejtezők, 3. forduló
10:30 Férfi és női egyes selejtezők, 3. forduló
15:45 Férfi U21-es bejátszás a főtáblára
16:15–16:45 Szünet
16:45 Férfi páros selejtezők, 1-3. forduló, női páros selejtezők, 1-2. forduló
19:45–20:15 Szünet
20:15 Férfi egyes bejátszás a főtáblára
21:45–22:00 Szünet
22:00–22:30 Női páros selejtező, 3. forduló, férfi páros selejtező, 4. forduló
Péntek
10:00 Női és férfi U21, a 16 közé jutásért
11:00 Női és férfi egyes, a 32. közé jutásért
14:00 Női és férfi U21, nyolcaddöntő
15:00–15:30 Szünet
15:30 Női és férfi egyes, a 16 közé jutásért
19:00 Női és férfi U21, negyeddöntő
20:00 Női páros, nyolcaddöntő
20:30–21:00 Férfi páros, nyolcaddöntő
Szombat
10:00 Női és férfi U21, elődöntő
11:00 Női páros, negyeddöntő
11:30 Férfi páros, negyeddöntő
12:00 Női egyes, nyolcaddöntő
14:00 Férfi egyes, nyolcaddöntő
15:30 Női U21, döntő
16:00 Férfi U21, döntő
16:30–17:00 az U21-es versenyszámok eredményhirdetései
17:00 Női páros, elődöntő
17:30 Férfi páros, elődöntő
18:00 Női egyes, negyeddöntő
19:30–21:00 Férfi egyes, negyeddöntő

Vasárnap

10:00 Női egyes, elődöntő
11:30Férfi egyes, elődöntő
13:00–14:30 Szünet
14:30 Női páros, döntő
15:15 Férfi páros, döntő
16:00 Női egyes, döntő
16:45–17:30 Férfi egyes, döntő
17:45 A felnőtt versenyszámok eredményhirdetései

Go to top