A csapatversenyeken aratott diadalok után összesen öt érmet nyertek a hazai fiatalok az újonc magyar nemzetközi bajnokság egyéni számaiban.

Egyesben mind a fiúknál, mind a lányoknál két kategóriában (U11, U13) írták ki az Angyalföldi Sport és Szabadidő Központban rendezett viadalt. A 11 év alatti fiúk mezőnyében Huzsvár Erik a harmadik helyen végzett, s a 13 éven aluliak között Both Olivér szintén bronzérmet vehetett át. Ez utóbbi viadallal kapcsolatban meg kell jegyezni: az első helyen kiemelt András Csaba a csoportmérkőzések alatt belázasodott, így visszalépett a versenytől.

Az lányok U11-es számában Kenesey Blanka ezüst-, Adamik Csenge pedig bronzérmes lett, míg az U13-asok között Phan Viola állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Az aranyérmek angol, német, romániai és fehérorosz fiatalok nyakába kerültek.

EREDMÉNYEK

Fiúk
U11
Csoportmérkőzések
Főtábla

U13
Csoportmérkőzések
Főtábla

Lányok
U11
Csoportmérkőzések
Főtábla

U13
Csoportmérkőzések
Főtábla

Beszámoló a csapatversenyekről ITT.

A viadal beharangozója ITT.

Go to top