2020-szudi-adam-ecseki-nandor

Ecseki Nándor és Szudi Ádám kikapott az indiai Achanta, Gnanasekaran duótól a férfi párosok negyeddöntőjében, ezzel a magyar játékosok befejezték szereplésüket a budapesti World Tour-versenyen.

Az egyetlen főtáblás győzelmünket az Ecseki, Szudi páros szerezte az idei Hungarian Openen, a következő akadályban azonban ők is elbuktak. Méghozzá sajnos elég simán. A túloldalon két kiváló indiai asztaliteniszező állt a világranglista-30. Sathiyan Gnanasekaran és a 34.-ként rangsorolt Sharath Kamal Achanta személyében. Ennek fényében nem tragikus eredmény a 3:0-s vereség sem, de persze többet reméltünk.

„Csalóka, hogy a selejtezőből érkeztek, mert egy nagyon összeszokott párosról van szó, az egyéni világranglistás helyezésük pedig jól mutatja, hogy igazán magas színvonalú játékra képesek, szóval sokat tanulhatunk ebből a meccsből” – értékelt Ecseki Nándor.

Szudi Ádám elsősorban abban látta vereségük okát, hogy akkor sem tudtak pontokat nyerni, amikor ők voltak a kezdeményezőbbek.

„Abban rejlett az indiaiak győzelmének titka, hogy végig nagyon pontosan játszottak, minden ütésük minőségi volt, helyre ment, szeme volt a labdáiknak – mondta a mérkőzésről Aranyosi Péter szövetségi kapitány. – Hozzátenném, hogy az Ecseki, Szudi páros tízből nyolcszor-kilencszer nagyon jó formát mutat, most viszont kevésbé ment nekik.”

Achantáéknak viszont nemcsak a két magyar fiú ellen ment a játék, hanem az elődöntőben is az első helyen kiemelt hongkongi páros, Ho Kwan Kit és Wong Chun Ting ellen, akiket döntő szettben búcsúztattak, ezzel bejutottak a szombati döntőbe.

A játéknap krónikájához tartozik még, hogy kiesett a férfi egyes második kiemeltje, a brazil Hugo Calderano, akit a svéd Kristian Karlsson vert meg 4:3-ra a nyolcaddöntőben.

2020 ITTF WORLD TOUR, HUNGARIAN OPEN
FÉRFI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Achanta, Gnanasekaran (indiai) 0:3 (–8, –7, –8)

Go to top