2020-szudi-adam-budapest

Ecseki Nándor és Szudi Ádám is sikerrel vette a férfi egyes selejtező 3. fordulóját a BOK-csarnokban zajló World Tour-versenyen, így mindketten egy győzelemre kerültek a főtáblára jutástól. Pergel Szandra már nincs versenyben egyesben.

Pergel Szandrára várt a feladat, hogy női vonalon megszerezze az első magyar győzelmet az idei Hungarian Openen. Ez volt az első mérkőzése, a világranglistán nála 57 hellyel hátrébb álló Tatiana Kukulková viszont már búcsúztatott egy tajvani játékost kedden. A 19 éves szlovák most is jól kezdett, és bár a második szettet nagy csatában elvesztette 15:13-ra, ezután 3:1-es szettelőnyt harcolt ki. Pergel innen még visszajött, ahogy a döntő szettben 4:1-ről is egyenlített, ám az ezt követő szlovák időkérés után sorozatban hat pontot nyert meg Kukulková, aki a negyedik mérkőzéslabdáját értékesítve továbbjutott a selejtező utolsó fordulójába.

„Nagyon döcögősen indult, nem éreztem a mozgást és a játékot, nagyon szét is szedte a játékomat ez a szlovák lány. Amikor pedig ráéreztem, akkor már sajnos késő volt. Örülök mindenesetre, hogy játszottam már legalább egy meccset a főteremben, hiszen a legfontosabb számom, a vegyes páros holnap reggel kezdődik számunkra” – mondta Pergel Szandra, aki Szudi Ádámmal minél több ranglistapontot akar szerezni, hogy vegyes párosban ott lehessenek az olimpián.

A szerda délelőtti programban Szudi Ádám követte az 1-es asztalon Pergel Szandrát, és rá papíron jóval nehezebb feladat várt, hiszen a korábbi világranglista-33. Kirill Gerasszimenkóval találkozott. A kazah kedd délután könnyen lépett túl Juhász Patrikon, és most is magabiztosan menetelt a győzelem felé, bár a második szettet 8:4-es hátrányból kellett megfordítania. Szudi nem omlott össze az elszalasztott lehetőség miatt, és 2:2-re, majd 3:3-ra alakított a játszmát állását.

A döntő szettben Gerasszimenko zárkózott eredményesen, 8:3-ról jött fel. 9:9 után először Szudi jutott mérkőzéslabdához, és bár ekkor még nem élt a lehetőséggel, a következő meccslabdáját már megnyerte.

„Taktikailag felkészültem belőle, tudtam az elejétől, hogy mit akarok csinálni – értékelt Szudi Ádám.Ezt az első két szettben nem igazán sikerült véghez vinni, de aztán picit változtattunk, ami szerencsére jól működött. Nagyon nehéz meccs volt mentálisan, örülök, hogy felül tudtam kerekedni rajta.”

Ecseki is a centerasztalon játszotta a második selejtezős mérkőzését, mégpedig Mehdi Bouloussával. A 24 éves franciát csak a 343. helyen jegyzik a világranglistán, ám az előző körben az Eb-döntős Ovidiu Ionescun jutott túl, ami figyelmeztető jel volt. Ecseki természetesen nem is vette félvállról a meccset, és nagy fölényt mutatva lépett a férfi egyes selejtező 4. fordulójába.

„A 4:0-s eredmény meggyőző sikert sejtet, az is volt, de könnyűnek semmiképp sem nevezném. Volt néhány olyan időszak, amikor megfordulhatott volna a mérkőzés. A tegnapi győzelmem nagyot dobott az önbizalmamon, World Tour-versenyen nagyon rég vertem meg a világranglistán ennyire elöl rangsorolt játékost” – utalt vissza az iráni Nima Alamian elleni sikerére Ecseki Nándor.

Szudi a szlovén Darko Jorgiccsal, Ecseki pedig a kínai-szlovák védő Wang Yanggal játszik szerda késő délután/este a főtábla jutásért.

2020 ITTF WORLD TOUR, HUNGARIAN OPEN
FÉRFI EGYES SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ
Szudi Ádám–Gerasszimenko (kazah) 4:3 (–7, –8, 8, 9, –9, 7, 10,)
Ecseki Nándor–Bouloussa (francia) 4:0 (8, 5, 8, 5)

NŐI EGYES SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Pergel Szandra–Kukulková (szlovák) 3:4 (–7, 13, –9, –10, 7, 8, –7)

Go to top