2019-harimoto-tomokazu

Január 19-én zárult a nevezés a 2020-as World Tour-sorozat budapesti állomására.

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy az év első World Tour-versenyét Magyarországon rendezik, idén azonban az olimpiai kvalifikáció miatt kicsit megváltozott a versenynaptár. A budapesti torna egy hónappal későbbre csúszott (febr. 18-23.), nevezni pedig múlt vasárnapig lehetett rá. A lehetőséggel 191 férfi és 135 női játékos élt.

A kínai válogatott ezúttal nem vesz részt a BOK-csarnokban sorra kerülő rendezvényen, jönnek viszont a japánok, akik rendre távol maradnak a – januári – budapesti WT-viadaltól, mivel azzal egy időben szokott zajlani az országos bajnokságuk. Most viszont tiszteletüket teszik, ráadásul a legerősebb csapatukkal neveztek, tehát itt lesz többek között Harimoto Tomokazu, Niva Koki és Ito Mima. Legalábbis a jelenlegi állás szerint, a nevezési lista ugyanis február 16-án válik véglegessé, addig van lehetőség a nevezések módosítására.

Ami a mieinket illeti, 9 női és 12 férfi játékosunk nevezett a versenyre, amely kétnapos selejtezővel kezdődik, majd négy napon keresztül folynak a főtáblás küzdelmek. Öt versenyszámban (férfi és női egyes, férfi és női páros, vegyes páros) osztanak érmeket, az összdíjazás 125 ezer dollár.

2020 ITTF WORLD TOUR, HUNGARIAN OPEN
A VERSENYRE NEVEZŐ MAGYAR JÁTÉKOSOK
Férfiak: Lakatos Tamás, Ecseki Nándor, Majoros Bence, Szudi Ádám, András Csaba, Both Olivér, Lu Kaiyang, Kishegyi Ákos, Molnár Dávid, Nagy Norbert, Juhász Patrik, Kramarics Gergő
Nők: Pergel Szandra, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz, Bálint Bernadett, Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya, Imre Leila, Harasztovich Fanni, Horváth Lilla

Go to top