2019-oszkar-krausz

83 éves korában, 2019. december 15-re virradóra meghalt Oszkár Krausz, Oszi, aki az izraeli asztalitenisz egyik úttörője volt, akit az egész asztalitenisz-világ ismert, tisztelt és szeretett. Élettörténete, pályafutása, sportági elhivatottsága, tudása például szolgálhat a fiatal generációk számára.

1936-ban született Budapesten. Fiatal gyerekként rendkívül nehéz körülmények között élte túl a világháborús vészkorszakot. Sportpályafutását a labdarúgással kezdte, majd egy sérülés következtében pártolt át a pingpongra. A budapesti Maccabi VAC csapatától került az akkori bajnok, a BVSC-jogelőd, Vasútépítő Törekvés csapatához, ahol később segédedzőként is tevékenykedett. A magyar ifjúsági válogatott tagjaként Jugoszláviában az ifjúsági Európa-bajnokságon alapozta meg nemzetközi ismertségét.

1956-ban a forradalmat követően Bécsbe disszidált, majd olaszországi kitérő után Izraelbe emigrált. Játékos-pályafutása befejeztével az 1970-es és 80-as években az izraeli utánpótlás-, majd a felnőttválogatott edzője lett. Az izraeli asztalitenisz-élet meghatározó, kiemelkedő alakjává vált. Edzőképzéseket vezetett. Nemcsak az Izraeli Asztalitenisz Szövetség szakmai bizottságának vezetője lett, de beválasztották az ETTU technikai és médiabizottságába is. Az ITTF Swaythling Club tagjai közé is bekerült. Nem volt olyan Európa- vagy világbajnokság, ahol személyesen ne lett volna jelen. Bár egészsége már nem volt rendben, idén áprilisban a budapesti világbajnokságon is megjelent. Hosszú évek óta nem lehetett nélküle elképzelni a BVSC Molnár János Emlékversenyét sem.

Szerencsések, akik személyesen ismerhették és közelről tapasztalhatták kivételesen pozitív személyiségét, segítőkészségét, sportági alázatát, szakmai tudását. Gyászolja őt az egész egyetemes asztaliteniszsport.

Go to top