2019-majoros-bence-brema

Majoros Bence két győzelemmel bejutott egyesben a legjobb 16 közé a kanadai Markhamben zajló North American Openen.

Madarász Dórával és Majoros Bencével ellentétben Hartbrich Leonie és Lakatos Tamás egyesben nem volt kiemelt, ám mivel a selejtezőben erőnyerők voltak, gyakorlatilag ők is a főtáblán kezdték meg a szereplésüket ebben a versenyszámban.

Két női indulónk szinte egymást másolta a főtábla első körében. Madarász a kínai Kuo Jü-han, míg Hartbrich az indiai Manika Batra ellen nyerte meg nagy csatában a nyitó szettet, aztán mindketten 4:1-es vereséget szenvedtek.

Lakatos kicsit elrontotta a Monteiro család örömét, ugyanis míg Daniela Dodean BL-továbbjutást ünnepelhetett Budaörsön, ő hétszettes küzdelemben legyőzte a román játékos férjét, Joao Monteirót. A következő meccsére már sajnos nem tudott így felpörögni, és 4:0-ra kikapott a szlovén Darko Jorgictól.

Majoros ugyanakkor a második kört is sikerrel vette. Előbb a dél-koreai Kim Dzsang Hót verte meg 4:1-re, majd az argentin Santiago Lorenzónak már játszmát sem engedett. A nyolcaddöntőben a francia Can Akkuzu lesz az ellenfele.

BENEMAX-VIRGO 2019 ITTF CHALLENGE PLUS, NORTH AMERICAN OPEN
FÉRFI EGYES
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Lakatos Tamás–Monteiro (portugál) 4:3 (–4, 4, 11, –4, 9, –7, 9)
Majoros Bence–Kim Dzsang Ho (dél-koreai) 4:1 (6, 3, 8, –9, 9)
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Lakatos–Jorgic (szlovén) 0:4 (–6, –9, –5, –7)
Majoros–Lorenzo (argentin) 4:0 (6, 5, 9, 4)

NŐI EGYES
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Madarász Dóra–Kuo Jü-han (kínai) 1:4 (11, –7, –4, –5, –5)
Hartbrich Leonie–Batra (indiai) 1:4 (10, –2, –8, –2, –11)

Go to top