2019-lakatos-majoros

Mindkét magyar páros továbbjutott a nyolcaddöntőből a kanadai Markhamben zajló North American Openen.

Hartbrich Leonie és Madarász Dóra finoman szólva nem alkot összeszokott párost, ezért is szép eredmény, hogy a simán elvesztett első játszma után könnyedén fordítani tudtak a belga Margo Degraef és a spanyol színeket képviselő Sofia-Xuan Zhang ellen. A negyeddöntőben a második kiemelt Balázová, Matelová kettős lesz az ellenfelük.

Lakatos Tamást és Majoros Bencét is ritkán látjuk egymás oldalán játszani, ám ők még csak játszmát sem vesztettek az első körös mérkőzésükön. Florian Cnudde és Laurens Devos duója után az első kiemelt, szintén belga Martin Allegróval és Florent Lambiettel találkoznak a szombati negyeddöntőben,

Hartbrich számára a legjobb nyolc között ért véget az U21-esek versenye, az elsőként rangsorolt japán Siomi Makitól egy sima és két szoros szettben kapott ki.

BENEMAX-VIRGO 2019 ITTF CHALLENGE PLUS, NORTH AMERICAN OPEN
FÉRFI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Lakatos Tamás, Majoros Bence–Cnudde, Devos (belga) 3:0 (7, 9, 9)

NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Hartbrich Leonie, Madarász Dóra–Degraef, Zhang (belga, spanyol) 3:1 (–4, 6, 5, 5)

U21 NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Hartbrich–Siomi (japán) 0:3 (–3, –10, –10)

Go to top