2019-arloy-szvitacs

Szvitacs Alexa és Arlóy Zsófia összesen három érmet szerzett a finnországi Lahtiban megrendezett Para Finland Openen.

Szvitacs Alexa útja eddig diadalmenet a para-asztaliteniszezők között, hiszen az első versenyét Ostravában megnyerte, aztán az Európa-bajnokságon is aranyérmes lett, most pedig Finnországban szintén ő volt a legjobb a női 9-es kategória egyéni versenyében. Öten neveztek rá, így körmérkőzést rendeztek közöttük, mindenki játszott mindenkivel. Alexa a négy meccsén egyetlen szettet vesztett csupán (az orosz Olga Komljeva-Gorskaljeva ellen), az elsőségéhez tehát nem férhetett kétség.

Arlóy Zsófiék a 8-as kategóriában kilencen indultak, így három hármas csoportba osztották őket. Az indonéziai ellenfelétől kikapott 3:1-re, a hollandot viszont megverte 3:0-ra, és a körbeverésből ő jött ki csoportelsőként. A negyeddöntőben, majd az elődöntőben egy olasz és egy japán játékost győzött le négy, illetve öt szettben. A fináléban egy másik japánnal, Tomono Jurival már nem bírt, 3:0 lett az ázsiainak.

A magyar lányok Milos Imre edzői segítségével a csapatversenyben is kitettek magukért. A németek és oroszok legyőzésével elsőként jutottak az elődöntőbe, ott a japánokat búcsúztatták, és csak a döntőben hajtottak fejet tajvani riválisaikkal szemben. Alexa a hétvége során nem vesztett egyéni mérkőzést. Soha rosszabb versenyt!

Go to top