A Szekszárd győzött, a Postás kikapott a női Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második fordulójában.

A szekszárdiak hatalmas csatát vívtak az osztrák SVNÖ Ströck alakulatával. A svéd-kínai Európa-bajnoknő, Fen Li mindkét mérkőzésén diadalmaskodott, ugyanakkor Lovas Petra kikapott Ekholmtól, ahogyan Tóth Kata is Bilenkótól. A mindent eldöntő meccset két magyar játékos vívta: szekszárdi részről Lovas, osztrák színekben pedig Madarász Dóra. A múlt héten zárult, lisszaboni csapat Európa-bajnokságon azötödik helyen záró magyar válogatottban együtt szereplő versenyzők találkozóját Lovas simán, 3-0-ra nyerte, ami egyben azt is jelentette, hogy a Tolna megyei különítmény 3-2-re győzött.

A Postás SE a három kínai származású klasszissal felálló, „francia” TT Metz együttesét fogadta, és a Róna utcai találkozó végén a vendégek ünnepelhettek. A rivális 3-1-re győzött úgy, hogy a házigazdák egyetlen sikerét a szintén Kínában született, holland állampolgárságú Li Jiao szerezte. Ambrus Krisztina is közel állt ahhoz, hogy felülmúlja Schreiner Yun Lit, ám a döntő játszmát a vetélytárs játékosa magabiztosan nyerte.

A lengyel Tarnobrzeggel és a török Fenerbahcével kiegészülő A csoportban a Szekszárd egy győzelemmel és egy vereséggel áll, a B jelű négyesben (itt szerepel még a német TTC Berlin Eastside és az osztrák Linz AG Froschberg társulata) a Postás mindkét eddigi meccsét elveszítette. A két csoportból az első két-két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadikak a második számú európai klubtornán, az ETTU Kupában folytatják a legjobb nyolc között.

A-CSOPORT

SZEKSZÁRD ACSVNÖ STRÖCK 3-2

Fen Li – Madarász Dóra 3-1 (-10, 9, 5, 11)

Lovas PetraMatilda Maria Ekholm 1-3 (-8, -9, 8, -4)

Tóth KataTetyana Bilenko 0-3 (-2, -4, -9)

Fen LiEkholm 3-2 (-6, -10, 8, 4, 6)

Lovas–Madarász 3-0 (10, 7, 6)

B-CSOPORT

POSTÁS SEMETZ TT 1-3

Li JiaoWu Jia-duo 3-1 (10, -1, 7, 8)

Kertai Rita – Fu Yu 0-3 (-7, -3, -3)

Ambrus Krisztina–Schreiner Yun Li 2-3 (-8, 9, -7, 4, -5)

Li Jiao–Fu Yu 0-3 (-8, -7, -7

 

Go to top