2019-ecseki-szudi-stockholm

Szudi Ádám férfi párosban és vegyes párosban is bejutott a legjobb nyolc közé a World Tour-sorozat svédországi állomásán, Stockholmban.

Az első magyar érdekeltségű csütörtöki találkozón Szudi Ádám és Pergel Szandra a hongkongi Ho Kwan Kit és Lee Ho Ching ellen lépett asztalhoz a vegyes párosok nyolcaddöntőjében. A majdnem 40 perces csata során az ázsiaiak kétszer is szettelőnybe kerültek, de Szudiék nem hagyták magukat. Kiharcolták a döntő játszmát, amelyet 13:11-ra megnyertek.

Pergelnek szusszanásnyi ideje maradt csupán a női párosok nyolcaddöntője előtt, amelyben Madarász Dóra oldalán Csen Meng és Ting Ning volt az ellenfele. A két kínai a női egyéni világranglista első, illetve második helyét foglalja el, tehát a mieink abszolút teher nélkül játszhattak. Ennek egy 3:0-s vereség lett a vége, de csak egy szettben nem voltak egy súlycsoportban az extraklasszisokkal.

A kora délutáni órákban Szudi férfi párosban is bejutott a negyeddöntőbe, miután Ecseki Nándorral három játszmában elintézték a szerényebb tudású, bár elég kellemetlen stílusú luxemburgi ellenfeleiket.

Pénteken Szudira vár két nehéznek ígérkező óra, ugyanis 10:00-tól a vegyes párosok negyeddöntőjében lesz jelenése a szlovák Ljubomír Pistej és Barbora Balázová ellen, a férfi páros negyeddöntője pedig 11:00-re van kiírva a hongkongi Ho Kwan Kit, Lam Siu Hang ellen.

2019 ITTF WORLD TOUR, SWEDISH OPEN
FÉRFI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Glod, Mladenovic (luxemburgi) 3:0 (8, 6, 6)

NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Csen Meng, Ting Ning (kínai) 0:3 (–9, –1, –7)

VEGYES PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Szudi, Pergel–Ho, Lee (hongkongi) 3:2 (–12, 8, –8, 8, –11)

Go to top