2019-szudi-pergel-stockholm

A stockholmi World Tour-versen szerdai napján két párosunk jutott főtáblára a selejtezőből.

Egyesben már csak Szudi Ádámért szoríthattunk az első nap után, a selejtező 3. fordulójában Csao Ce-hao volt az ellenfele. A kínai a 61. helyen áll a világranglistán, így Szudi a 4:2-es vereség ellenére nem lehet teljesen elégedetlen.

Úgy meg főleg nem, hogy két számban még így is versenyben van. Vegyes párosban Pergel Szandrával az igen jó játékerőt képviselő portugál Tiago Apolónia és Shao Jieni legyőzésével abszolválták a selejtezőt, míg Ecseki Nándorral alanyi jogon főtáblásak férfi párosban.

Női párosban a Madarász Dóra, Pergel Szandra kettős sima 3:0-s sikerrel jutott főtáblára, a francia Loeuillette, Yuan duó ellen összesen 13 pontot vesztettek.

Az Ecseki, Madarász vegyes páros kikapott két töröktől, és az olasz Leonardo Muttival induló Lakatos Tamás sem jutott főtáblára férfi párosban.

2019 ITTF WORLD TOUR, SWEDISH OPEN
FÉRFI EGYES SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ
Szudi Ádám–Csao Ce-hao (kínai) 2:4 (–4, –6, 8, –6, 8, –4)

FÉRFI PÁROS SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Lakatos, Mutti (magyar, olasz)–Jarvis, Pitchford (angol) 1:3 (7, –10, –9, –9)

NŐI PÁROS SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Loeuillette, Yuan (francia) 3:0 (4, 5, 4)

VEGYES PÁROS SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Ecseki Nándor, Madarász–Gündüz, Altinkaya (török) 1:3 (3, –8, –8, –6)
2. FORDULÓ
Szudi, Pergel–Apolónia, Shao (portugál) 3:1 (–6, 5, 5, 4)

Go to top