2019-peto-zsolt

A PTE-PEAC Kalo-Méh házigazdaként már az első napon továbbjutott csoportjából a férfi Európa-kupa selejtezőjében.

A Lauber Dezső Sportcsarnokban szombaton négy mérkőzést rendeztek, míg vasárnapra már csak egy forduló, azaz két mérkőzés maradt. A csoportból az első két helyezett jut tovább az Európa-kupa következő szakaszába, ez a pécsiek számára reális célkitűzés lehetett az erőviszonyok ismeretében.

A hazai gárda a svájci Neuhausen ellen kezdett, és elsőként friss szerzeménye, a szerb válogatott Pető Zsolt lépett színre. Már ezen a meccsen lehetett látni, miért áll a világranglista 146. helyén, nem izzadt meg különösebben a győzelemért. Gerold Gábor is simán nyert, így Lindner Ádám lezárhatta volna a párharcot, de nem ment neki a játék Elias Hardmeier ellen, szépített a Neuhausen. Nagy gond így sem volt, mert jött újra Pető, és Pekka Pelzet is megverte, ezzel a PEAC elkönyvelhette első sikerét.

Este pedig a másodikat is, mégpedig az első mérkőzését szintén megnyerő CTT Tiege ellen. A belgák ellen Lindner helyett Demeter Lehel kapott lehetőséget, és nagy csatában megnyerte a nyitó partit. Ezután Pető a harmadik szombati meccsén sem vesztett szettet, majd négyszettes találkozón Gerold is megőrizte hibátlan mérlegét, összesítésben 3:0 lett ide.

A pécsiek ezzel nemcsak a továbbjutást harcolták ki, hanem az is biztossá vált, hogy megnyerik a csoportot – még akkor is, ha vasárnap kikapnak a spanyol A.D. Vinciostól, de ettől nem igazán kell tartani.

EURÓPA-KUPA, SELEJTEZŐ, FÉRFIAK
C-CSOPORT
1. FORDULÓ
PTE-PEAC Kalo-Méh–TTC Neuhausen (svájci) 3:1
Pető Zsolt–Schärrer 3:0
Gerold Gábor–Pelz 3:0
Lindner Ádám–Hardmeier 1:3
Pető–Pelz 3:0

A.D. Vincios (spanyol)–CTT Tiege (belga) 0:3

2. FORDULÓ
PTE-PEAC Kalo-Méh–CTT Tiege (belga) 3:0
Demeter Lehel–Comeliau 3:2
Pető–Junius 3:0
Gerold–LeJeune 3:1

TTC Neuhausen (svájci)–A.D. Vincios (spanyol) 3:1

Go to top