2019-pecs-europa-kupa

A szeptember 14-15-i hétvégén kerül sor a férfi Európa-kupa első csoportkörében a C-csoport küzdelmeire, amelyet a PTE-PEAC házigazdaként vár.

Az Európa-kupa az 1964-ben útjára indított ETTU-kupa jogutódja, a Bajnokok Ligája után a második legjelentősebb európai asztalitenisz-kupasorozat. A 2019–2020-as idényben egyetlen férficsapatként a PTE-PEAC képviseli a magyar színeket.

Az idén bajnoki ezüstérmet szerző pécsiek az első csoportkörben rendezőként látják vendégül a C-csoport másik három csapatát. Az A.D. Vincios hatodik lett legutóbb a 12 csapatos spanyol első osztályban. A többnyire hazai játékosokra építő CTT Tiege a tízcsapatos belga szuperligában hetedikként végzett, míg a TTC Neuhausen idén jutott fel a svájci élvonalba.

A Lauber Dezső Sportcsarnokban szombaton rendezik az első és második fordulót (14, illetve 19 órától), míg a maradék két mérkőzés vasárnap 10 órakor kezdődik. A csoportból az első és a második helyezett jut tovább a második csoportkörbe. A pécsiek a Neuhausen ellen kezdik meg a szereplésüket.

A rendezvényre a belépés ingyenes, akik pedig nem tudnak a helyszínen szurkolni, azok az interneten online közvetítés segítségével követhetik az eseményeket.

Az esemény honlapja további információkkal ide kattintva érhető el.

ek-pecs-plakat

Go to top