2019-csapat-eb-magyar-roman

Majoros Bence hiába aratott bravúros győzelmet a nantes-i csapat Európa-bajnokság nyitó napján, a magyar férfiválogatott 3:1-re kikapott a románoktól.

A felkészülés utolsó napjaiban Ecseki Nándor azt nyilatkozta, hogy a románokat el tudják kapni, a svédek legyőzéséhez viszont óriási bravúrra lenne szükségük. Nos, ő a románok ellen nem kapott játéklehetőséget, így a Lakatos Tamás, Majoros Bence, Szudi Ádám trióra várt a feladat, hogy borsot törjön keleti szomszédaink orra alá.

Ez Lakatosnak nem sikerült, az első partit 3:0-ra elveszítette Cristian Pletea ellen, akinek remek formájáról az is árulkodott, hogy 12 napja az olomouci World Tour-versenyen kiejtette a japán Harimoto Tomokazut.

A következő találkozón sem a mi játékosunk volt az esélyes, de Majoros ezzel mit sem törődve remek játékkal 2:0-ra elhúzott Ovidiu Ionescutól. A tavaly egyéniben Eb-döntőt, idén pedig férfi párosban vb-döntőt játszó román a klasszisát igazolva egyenlíteni tudott, de a kiélezett döntő játszma végét Majoros bírta jobban, ezzel 1:1-re alakította a párharc állását.

A harmadik meccsen Szudi az elvesztett első szett után 2:1-re fordított Rares Sipos ellen, úgy tűnt, talán megtörte ellenfelét, de nem így történt, 3:2-re Sipos nyert.
Ezután Majoros feszült hangulatú mérkőzést vívott Pleteával – mindkettejüket figyelmeztették sárga lappal a labda elütéséért, illetve elrúgásáért –, és sajnos a 19 éves román játszott pontosabban, ezzel lezárta az összecsapást.

A 3:1-es vereséget követően a magyar csapatnak még kevesebb esélye maradt a továbbjutásra – ehhez meg kellene nyernie a csoportot –, de Aranyosi Péter csapata az ígéretéhez hűen a második kiemelt svédek ellen is odateszi majd magát.

Erre a mérkőzésre szerdán kerül sor, amikor a női együttesünk is bemutatkozik, mégpedig a fehéroroszokat 3:1-re legyőző belgák ellen.

CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, NANTES
FÉRFIAK
2. CSOPORT
Magyarország–Románia 1:3
Lakatos Tamás–Cristian Pletea 0:3 (–9, –7, –9)
Majoros Bence–Ovidiu Ionescu 3:2 (10, 9, –5, –7, 9)
Szudi Ádám–Rares Sipos 2:3 (–6, 10, 4, –7, –7)
Majoros–Pletea 1:3 (–8, 11, –9, –5)

Go to top