2019-csapat-eb-felkeszules

Szeptember 3-tól 8-ig tart a nantes-i csapat Európa-bajnokság, amelyen mindkét magyar válogatottért szoríthatunk majd.

A férfiaknál és a nőknél is 24 csapat vesz részt a kontinensbajnokságon. A lebonyolítást nem variálták túl a szervezők, épp ezért hibázniuk már a csoportkörben sem nagyon szabad azoknak, akik merészebb célokkal vágnak neki az Eb-nek.

A nyolc-nyolc csoportból ugyanis csak a csoportelsők jutnak tovább, a többiek számára befejeződik a torna. Női csapatunk a selejtező során csoportelsőként kvalifikálta magát a franciaországi megméretésre, amelyen a fehéroroszokkal és a belgákkal szerepel majd egy csoportban.

Bátorfi Zoltán a Póta Georgina, Madarász Dóra, Pergel Szandra, Hartbrich Leonie négyessel vág neki az Európa-bajnokságnak. A szövetségi kapitány szerint a felkészülésük jól sikerült, sérülés nem hátráltatta a csapatot. A minimális célkitűzés a legjobb nyolc közé kerülés.

A férfiaknál a negyeddöntő elérése egyértelműen bravúrnak számítana, hiszen papíron a svédek és a románok is jobbak nálunk.

„A svédek első számú játékosa (Mattias Falck) egyéniben döntőt játszott az idei budapesti világbajnokságon, míg a románok első játékosa (Ovidiu Ionescu) a tavalyi Európa-bajnokságon jutott egyéniben döntőbe, ahol Timo Bolltól kapott ki. Mindenféleképp nehéz lesz, de nem adjuk fel előre, motiváltan megyünk oda, láttunk már meglepetéseket” – jelezte Aranyosi Péter szövetségi kapitány, hogy szeretnék megtréfálni esélyesebb ellenfeleiket.

A mátraházi edzőtáborban igazi nemzetközi felkészülés zajlott, hiszen ott edzett például a finn színekben versenyző Oláh Benedek, az április óta hazánkban tartózkodó kínai Lu Kaiyang és a szerb válogatott is, Alekszandar Karakaseviccsel a soraiban. A magyar élvonalból Szita Márton, András Csaba és Kovács Sebestyén is segítette férficsapatunkat, amely a már szokásosnak mondható Majoros Bence, Ecseki Nándor, Szudi Ádám, Lakatos Tamás összeállításban utazik Nantes-ba.

„Nem lesz könnyű dolgunk. A románokat szerintem el tudjuk kapni, a második kiemelt svédek legyőzésére viszont óriási bravúrra lenne szükségünk” – latolgatta az esélyeseket Ecseki Nándor.

Az Eb első három napján, azaz keddtől csütörtökig zajlik a csoportkör, pénteken rendezik a negyeddöntőket, szombaton az elődöntőket, a döntőkre pedig vasárnap kerül sor.

A 2019-ES CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTJAI

FÉRFIAK

A-csoport
Németország
Oroszország
Csehország

B-csoport
Svédország
Románia
MAGYARORSZÁG

C-csoport
Franciaország
Szlovákia
Spanyolország

D-csoport
Ausztria
Dánia
Ukrajna

E-csoport
Szlovénia
Horvátország
Hollandia

F-csoport
Fehéroroszország
Anglia
Luxemburg

G-csoport
Lengyelország
Belgium
Szerbia

H-csoport
Görögország
Portugália
Törökország

NŐK

A-csoport
Románia
Spanyolország
Szlovákia

B-csoport
Németország
Olaszország
Szlovénia

C-csoport
MAGYARORSZÁG
Fehéroroszország
Belgium

D-csoport
Hollandia
Csehország
Szerbia

E-csoport
Ukrajna
Ausztria
Bulgária

F-csoport
Svédország
Lengyelország
Törökország

G-csoport
Portugália
Oroszország
Horvátország

H-csoport
Franciaország
Luxemburg
Görögország

Go to top