2019-szudi-adam-hongkong

A Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes párosunk kiemeltként indult a hongkongi World Tour-tornán, de kevesebb mint negyedóra alatt befejezte szereplését.

Ez most nem volt az igazi. Pedig a sorsolásra nem panaszkodhatott a magyar kettős, hiszen a selejtezőből érkezők közül kaphattak volna nehezebb ellenfelet is Tristan Flore-nál és Laura Gasnier-nél. A két páros jól ismeri egymást, az idei budapesti World Tour-versenyen, majd Katarban is egymásba futottak, előbb magyar, utóbb francia siker született.

Most sajnos nem nagyon volt kérdés, hogy ki jut tovább, a hivatalos statisztika szerint 14 perc 4 másodperc alatt diadalmaskodtak a franciák. A többi számban nem jutott főtáblára magyar játékos Hongkongban, így a mieink befejezték a szereplésüket.

Szudi és Pergel részt vesz a jövő heti Japan Openen is, azt követően pedig a minszki Európai Játékokon mutathatják meg újra, hogy vegyes párosban a kontinens élmezőnyébe tartoznak.

SEAMASTER 2019 ITTF WORLD TOUR, HANG SENG HONG KONG
VEGYES PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Szudi Ádám, Pergel Szandra–Flore, Gasnier (francia) 0:3 (–7, –5, –9)

Go to top