2019-pota-georgina-hongkong

A selejtezőből egy magyar sem tudta magát a főtáblára verekedni a hongkongi World Tour-versenyen.

Szudi Ádám a férfi egyes selejtezőjének első fordulójában gigászi küzdelemben gyűrte le a világranglistán korábban a 19. helyen jegyzett Stefan Fegerlt, a második fordulóban pedig egy még nagyobb bravúrra lett volna szüksége, ugyanis a legmagasabban rangsorolt nem kiemelt játékossal került szembe. Az indiai Sathiyam Gnanasekaran a 24. a világranglistán, és ennek megfelelően játszott. Kellett neki egy szett, hogy bemelegedjen, utána viszont érvényesítette a papírformát.

Női egyesben Pergel Szandra 3:1-es szettelőnyről kikapott az osztrák Karoline Mischektől, Póta Georgina viszont simán legyőzte a thaiföldi Orawan Paranangot, ezzel ő egy lépésre került a 32-es főtáblától. Ezt a lépést viszont a kínai Mu Ce ellen kellett volna megtennie, aki egyesben világbajnoki bronzérmes (2015), vegyes párosban pedig kétszeres vb-ezüstérmes (2009, 2011), tehát nem egy nyeretlen kétéves. Póta igyekezett felvenni vele gyorsaságban a versenyt, nem is játszott rosszul, voltak egészen extra megoldásai, ám ez is csak egy játszma megnyerésére volt elég.

Pótának és Pergelnek a női párosok között elég lett volna egy mérkőzést megnyerni a főtáblára jutáshoz, ám négy minimális különbséget hozó játszma után döntő szettben alulmaradtak az orosz Jana Noszkova és Olga Vorobjova ellen.

A magyar színeket így már csak a 8. kiemelt Szudi, Pergel vegyes páros képviseli, amely Tristan Flore és Laura Gasnier kettősével játszik majd a legjobb 16 között. A francia duót a mieink az idei budapesti World Tour-versenyen legyőzték, Katarban viszont kikaptak tőle.

SEAMASTER 2019 ITTF WORLD TOUR, HANG SENG HONG KONG OPEN
FÉRFI EGYES SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Szudi Ádám–Gnanasekaran (indiai) 1:4 (7, –8, –2, –11, –2)

NŐI EGYES SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Póta Georgina–Paranang (thaiföldi) 4:0 (7, 5, 7, 6)
Pergel Szandra–Mischek (osztrák) 3:4 (3, –9, 6, 5, –9, –9, –7)
3. FORDULÓ
Póta–Mu Ce (kínai) 1:4 (–10, –5, 7, –2, –7)

NŐI PÁROS SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Pergel, Póta–Noszkova, Vorobjova (orosz) 2:3 (–10, –10, 10, 10, –6)

Go to top