2019-vb-ma-lung

A kínai Ma Lung öt szettben legyőzte a svéd Mattias Falckot a budapesti asztalitenisz-vb döntőjében, ezzel sorozatban harmadszor lett férfi egyesben világbajnok. Női párosban a Szun Jing-sa, Vang Man-jü kettősé lett az aranyérem, így mind az öt számban Kína diadalmaskodott a Hungexpón rendezett világbajnokságon.

A nézőszámra a világbajnokság korábbi napjain sem lehetett panasz, a záró vasárnapon pedig igazán szívet melengető látványt nyújtott a Hungexpo G-pavilonja, csak néhány ülőhely maradt üresen az ötezres lelátón.

Mattias Falcknak azt kellett volna megtennie, amire előtte egy európai játékos sem volt képes: férfi egyes világbajnoki döntőben legyőzni egy kínait. Olyan is csak kétszer fordult elő, hogy kínai játékos más ország képviselőjétől kikapott a vb férfi egyesének fináléjában. Kuo Jüe-hua 1977-ben és 1979-ben is japán ellenféllel szemben maradt alul.

Ma Lung egyesben (sorozatban) a harmadik világbajnoki címéért küzdött, Falck pedig az elsőért, korábban az elődöntőtől is messze volt. Ezen a vb-n viszont senki sem találta az ellenszerét a svéd játékának, elsősorban a tenyeresén használt támadószemcsének.

A férfi élmezőnyben gyakorlatilag egyedül játszik ilyen borítással, Ma Lung klasszisát mutatja, hogy őt ez sem zavarta, viszonylag könnyen megnyerte az első két játszmát. A harmadikban Falck elkapta a fonalat, 8:2-re elhúzott, és szépített. A negyedik játszmában is ő vezetett szinte végig, 9:7 is volt neki, majd 9:8-nál időt kértek Jörgen Perssonnal, ám hiába, mert Ma Lung 11:9-re fordított.

Ez sorsdöntőnek bizonyult, mert a kínai ezt követően már nem engedte ki a kezéből az irányítást, és keretes szerkezetben foglalva a döntőt az utolsó szettet is 11:5-re nyerte meg.

„A két évvel ezelőtti világbajnokságon sokkal nagyobb nyomást éreztem magamon – mondta a döntő után az immár 11-szeres világbajnok Ma Lung, aki Budapesten férfi párosban is aranyat szerzett. – Most tizenegyedik kiemeltként indultam, alacsonyabban rangsorolva, mint valaha, így nem volt rajtam akkora teher. Mattias sokat fejlődött az elmúlt évben nemcsak technikailag, hanem taktikai téren is. Azt hiszem, a jövőben az egyik legnagyobb riválisunk lesz. Köszönöm nemcsak a kínai, hanem a többi ország szurkolóinak is a támogatást. A világbajnoki cím mellett szeretném elnyerni a nézők tiszteletét is.”

A 30 éves Ma Lung mindössze a harmadik férfi asztaliteniszező, aki egyesben egymás után három világbajnokságot meg tudott nyerni. Korábban ez Barna Viktornak (1932 és 1935 között négyszer győzött) és a kínai Csuang Cö-tungnak (1961, 1963, 1965) sikerült.

„Pályafutásom eddigi legjobb versenye volt ez, nagyon boldog vagyok – jelezte a vb Fair Play-díját megkapó Mattias Falck, hogy az ezüstéremmel is rendkívül elégedett. – Ma Lung játékában nehéz hibát találni, sokoldalú, gyakorlatilag nincs gyenge pontja. Ezen kívül nagyon okos is, képes változtatni mérkőzés közben. Erre is fel kell készülni, és legközelebb talán közelebb jobban megszorítom.”

2019-vb-ferfi-egyes

ÚJABB VB BUDAPESTEN?

Elégedetten nyilatkozott a világbajnoksággal kapcsolatban a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke is.

„Mindenképp elégedettek lehetünk ezzel a világbajnoksággal – kezdte értékelését Nátrán Roland.Gyakorlatilag mindegyik magyar játékos a tudása legjavát nyújtotta, elképesztő mérkőzéseken győzedelmeskedtek, majd estek ki. Az pedig történelmi előrelépés, hogy a női egyes kivételével minden számban vegyes döntőt játszottak a résztvevők nemzetiségét illetően. A kínai egyeduralom megtörni látszik, bízom benne, hogy ez tovább bővíti az asztalitenisz rajongótáborát. A világbajnokságból minden hiányozni fog nekem. Az, hogy a világ asztalitenisz-társadalma Budapestre figyel, és az a nyüzsgés és fesztiválhangulat is, ami a versenyt övezte. Készülünk a következő nagy világeseményre, talán egy jövőbeli világbajnokságra, amelyre remélhetőleg nem kell hetven évet várni, hanem a közeljövőben meg tudjuk rendezni.”

szun-jingsa-vang-manju

EZT ELNÉZTÉK – KÍNAI ARANY NŐI PÁROSBAN IS

Nos, valóban csak egy döntő hozott kínai házi rangadót, ám az is igaz, hogy Budapesten mind az öt számban Kína diadalmaskodott, szóval az egyeduralom megdöntésén azért még dolgoznia kell a többi országnak.

Utolsóként a japán Hajata Hina és Ito Mima próbálkozhatott azzal, hogy letaszítsa a trónról a sportági szuperhatalom képviselőit, meg is nyerték az első két szettet a női párosok döntőjében. A következő kettőt azonban Szun Jing-sa és Vang Man-jü gyűjtötte be, így lényegében egy új mérkőzés kezdődött.

Az ötödik játszmában 9:9-nél a kínaiak ütöttek egy hosszú fogadást, ám a játékvezető necces szervát látott, tévesen, így maradt a 9:9. Lehet, hogy a pingpongban is érdemes lenne elgondolkodni a videobíró bevezetésén? A japánok most biztos támogatták volna a technika segítségül hívását, így viszont elvesztették a sorsdöntő ötödik szettet, majd a hatodikat is, így 1989-től kezdődően sorozatban 16. alkalommal született kínai aranyérem női párosban a vb-n.

VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Ma Lung (kíniai)–Mattias Falck (svéd) 4:1 (5, 7, –7, 9, 5)

NŐI PÁROS, DÖNTŐ
Szun Jing-sa, Vang Man-jü (kínai)–Hajata, Ito (japán) 4:2 (–8, –3, 8, 3, 10, 8)

A BUDAPESTI VILÁGBAJNOKSÁG DOBOGÓSAI
Férfi egyes:
1. Ma Lung (Kína), 2. Mattias Falck (Svédország), 3. Liang Csing-kun (Kína) és An Dzse Hjun (Dél-Korea)
Női egyes: 1. Liu Si-ven (Kína), 2. Csen Meng (Kína), 3. Ting Ning (Kína) és Vang Man-jü (Kína)
Férfi páros: 1. Ma Lung, Vang Csu-csin (Kína), 2. Ovidiu Ionescu, Álvaro Robles (Románia, Spanyolország), 3. Tiago Apolónia, Joao Monteiro (Portugália) és Liang Csing-kun Lin Kao-jüan (Kína)
Női páros: 1. Szun Jing-sa, Vang Man-jü (Kína), 2. Hajata Hina, Ito Mima (Japán), 3. Hasimoto Honoka, Szato Hitomi (Japán) és Csen Meng, Csu Jü-ling (Kína)
Vegyes páros: 1. Hszü Hszin, Liu Si-ven (Kína), 2. Josimura Maharu, Isikava Kaszumi (Japán), 3. Fan Csen-tung, Ting Ning (Kína) és Patrick Franziska, Petrissa Solja (Németország)

 

Go to top