2019-vb-calderano

Péntek délelőtt a világbajnokság szurkolói zónájában a nigériai válogatott kiválóságai ütögettek a Magyar Afrika Társaság elnökével, valamint a Lillafüredi ásványvíz egyik képviselőjével.

„A Miskolci Likőrgyár Zrt. mint a Lillafüredi ásványvíz gyártója elkötelezett az egészséges életmód és maga a sport támogatása mellett, hiszen ma Magyarországon is rendkívül fontos, hogy minél többen sportoljanak – nyilatkozta Rutkai Dávid a Miskolci Likőrgyár Zrt. részéről. – Már az asztalitenisz-világbajnokság előtt is megjelentünk több sportágban szponzorként, a vizes világbajnokságon és a birkózó-világbajnokságon is ott voltunk ilyen minőségben. Alapvető célunk, hogy a természetes ásványvizeinkkel segíteni tudjuk ezen rendezvények lebonyolítását, valamint a sportolók megfelelő minőségű ásványvízhez juthassanak, amelynek ásványi anyagait hasznosíthatja a szervezetük.”

A Magyar Afrika Társaság elnöke már többször járt Nigériában, megismerte az ország sok arcát, az asztalitenisz azonban eddig nem volt ezek között.

„A tizenhárom évvel ezelőtt alakult Magyar Afrika Társaság legfőbb célja, hogy Afrikát megismertesse a magyar közönséggel, és pont a sporton keresztül kaphatjuk a leginkább emberi képet Afrikáról – beszélt küldetésükről Balogh Sándor. Nelson Mandela mondta, hogy a sport erőt ad, megváltoztathatja a világot, és a nincstelenségből a világ tetejére juthat általa az ember. Szívesen veszünk részt minden olyan eseményen, amely Afrikát jó színben tünteti fel, és ilyen a sport is, hiszen nálunk nem sokan gondolnák, hogy ezen a kontinensen is pingpongoznak, pedig náluk is teremnek nagy bajnokok.”

Balogh Sándor az elmondása szerint tizenöt éve nem fogott pingpongütőt a kezében, ehhez képest egész ügyesen játszott. A társaság elnöke magyarázatot adott erre: „Nálunk az asztalitenisz családi sport volt. A nagybátyám még Klampárékkal pingpongozott, de a nagyapám nem engedte, hogy tovább folytassa ezt a sportot, azt mondta, ebből nem lehet megélni. Az öcsém is versenyszerűen asztaliteniszezett, és én köztük nőttem fel.”

Délután Hugo Calderanóval találkozhattak a szurkolók a Fun Zone-ban. A brazil játékos hazánkban is nagy népszerűségnek örvend.

„Jó átélni a szurkolók szeretetét itt, Magyarországon és a világ más részein is, öröm velük tölteni néhány pillanatot – mondta Calderano, aki a vb-szereplését így értékelte: – Bejutottam a legjobb tizenhat közé, ami az eddigi legjobb eredményem. Ott sajnos Ma Lunggal találkoztam, aki valószínűleg napjaink legjobb játékosa. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel. A távlati célom, hogy világbajnoki és olimpiai érmeket szerezzek.”

Kulcsár Krisztián pénteken tudott először kilátogatni a világbajnokságra, ahol nem kellett csalódnia.

„Minden visszajelzés nagyon pozitív, és ez nem egy gyári, udvarias frázis – mondta a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. – Valóban olyan eseményt varázsolt ide a Magyar Asztalitenisz Szövetség a szervezőbizottsággal együtt, amely méltó ahhoz, amit mi mostanában Magyarországon nyújtani szoktunk sportrendezvények vonatkozásában.”

Találkoztunk egy korábbi MOB-elnökkel is, aki testközelből tapasztalhatta meg, mennyit változott a sportág az utóbbi évtizedekben.

„Hogy megrendezhettük ezt a világbajnokságot, azt mutatja, hogy a magyar asztalitenisznek van tekintélye a világon – nyilatkozta a Hungexpóra kilátogató Schmitt Pál.Jó hírverése ez a sportágnak. Abban bízunk, hogy az idei hazai rendezésű világbajnokságok meghozzák a fiatalok kedvét, hogy elkezdjenek kajakozni, vívni, öttusázni vagy asztaliteniszezni. Óriásit fejlődött az asztalitenisz. Emlékszem Jónyer Pistáékra, akikkel néha együtt voltunk edzőtáborban, ők is már hat-hét órát edzettek naponta, de el tudom képzelni, hogy ilyen teljesítményhez mi munka kell.”

A végjáték zajlik a budapesti világbajnokságon. A szervezőbizottság több szempontból is komoly kihívások előtt állt, ugyanis a Hungexpón tulajdonképpen két rendezvényt kellett jól megtervezni és megszervezni – mondta Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke.

„Az első, amikor több csarnokban zajlottak a mérkőzések, a második pedig gyakorlatilag a vébé jelenlegi szakasza, amikor van egy centercsarnok, amelyre a figyelem koncentrálódik. A vébé első felében egy sportfesztivál jellegű rendezvénynek lehettek részesei azok, akik kilátogattak ide, most már egy letisztult világverseny zajlik, ahol a legjobbak kerülnek reflektorfénybe. Minden gördülékeny, ha voltak is előre be nem tervezett megoldandó feladatok, a szervezők megoldották azokat, a televíziós közvetítéseknek köszönhetően több százmillió néző figyeli a budapesti eseményeket” – nyilatkozta Nátrán Roland.

Go to top