2019-vb-madarasz-pergel-nyolcaddonto

A Madarász Dóra, Pergel Szandra és az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős is vereséget szenvedett a női, illetve férfi párosok nyolcaddöntőjében, ezzel a magyar játékosok befejezték szereplésüket a budapesti világbajnokságon.

Pergel Szandra délelőtt vegyes párosban, este pedig női párosban találta szembe magát a második kiemeltekkel. Madarász Dórával a kínai Szun Jing-sa, Vang Man-jü duóval csaptak össze, a tét a legjobb nyolc közé jutás volt. Magyar–kínai párharcokban jóval nagyobb különbséghez vagyunk hozzászokva, mint amekkorát most láthattunk a felek között. Ezt pedig nagyon jó leírni, és még jobb volt látni, hogy a magyar lányok, ha nem is voltak teljesen egyenrangú ellenfelei a kínai klasszisoknak, élvezhető mérkőzést játszottak velük. Ez a harmadik játszmában csúcsosodott ki, amelyet meg is nyertek. A világ közvetlen élvonalába tartozó ázsiaiak többször csak szemmel tudták követni a labdát. Akár egyenlíthettek is volna Madarászék, hiszen a következő szettet 12:10-re vesztették el, de az is őket dicséri, hogy nem volt olyan játszma, amelyben ne jutottak volna el legalább hét pontig.

„Kár, hogy a többi szoros szettből nem nyertük meg még valamelyiket, mert akkor még jobban izgultak volna ők is. Szerintem nagyon magas színvonalú mérkőzést játszottunk, amit csak pozitívan lehet értékelni. A szüleim a szokásukkal ellentétben most kijöttek megnézni, apukám azt hitte, hogy a labdát fogjuk szedni, de mondtam neki, hogy azt semmiféleképp sem, mert vannak labdaszedők” – mondta mosolyogva Pergel Szandra, aki búcsúzóul még köszönetet mondott a szurkolóknak a buzdításért, valamint a szövetségnek, amiért hazai pályán játszhattak Eb-t és vb-t is.

„Szerintem ázsiai, főleg kínai pár ellen így még nem játszottunk – kezdte az értékelést Madarász Dóra.Én leginkább az utolsó szettet élveztem, amiért akkora labdameneteket meg tudtunk nyerni. Szandinak gyakorlatilag egész meccsen csak azt ismételgettem, hogy »gyönyörű«, meg »bravó«, mert olyan jól játszott.”

Az ezt követő mérkőzésen is 4:1-es végeredmény született, ennek azonban semennyire sem tudtunk örülni. Az Ecseki, Szudi kettős két Európa-bajnok portugállal harcolt a negyeddöntőért. Joao Monteiro férfi párosban, vegyes párosban és csapatban, míg Apolónia „csak" csapatban nyert Eb-t. Nem amatőrökről van tehát szó, mégis bíztunk a továbbjutásban. A magyar fiúk is bíztak, meg is nyerték a nyitó játszmát, ezt követően azonban elvesztették a fonalat. A portugálok sajnos simán megnyerték a következő négy játszmát, ezzel elkerülték, hogy igazán belelkesedjen a magyar közönség. Amely hazai versenyzőnek már nem szurkolhat a vb-n, a mieink ugyanis ezzel befejezték a szereplésüket.

„Az első szettet még jó játékkal megfordítottuk nagy hátrányból, utána viszont változattak a taktikán a portugálok, és nagyon sima lett, sokkal jobbak voltak mindenben. Nagyon sok mindent megpróbáltunk ezen a meccsen, különféle taktikákat, szervákat, fogadásokat, de egyszerűen semmi sem működött” – foglalta össze a lényeget Ecseki Nándor.

Szudi Ádám szerint is el kell ismerni, hogy az ellenfél ezen a napon jobb volt: „Végig nyomás alatt tartottak minket, nem tudtunk hozzáférni a pörgetésekhez, végig ők voltak az agresszívabbak.”

VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Madarász, Pergel–Szun Jing-sa, Vang Man-jü (kínai) 1:4 (–7, –8, 8, –10, –8)

FÉRFI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Ecseki, Szudi–Apolónia, Monteiro (portugál) 1:4 (9, –7, –2, –8, –4)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
VEGYES PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Szudi, Pergel–Josimura, Isikava 2:4 (japán) (5, –12, 6, –6, –8, –10)

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Madarász–Feng Tian-vej (szingapúri) 0:4 (–7, –4, –8, –8)

Go to top