2019-vb-madarasz-dora

Madarász Dóra 3:1-es szetthátrányból legyőzte a holland-kínai Li Jiét, ezzel egyesben bejutott a legjobb 32 közé a Budapesten zajló világbajnokságon.

Férfi egyesben mind a négy főtáblásunk a selejtezőből érkezett, így kiemelttel találkozott a legjobb 128 között. A nevek alapján Majoros Bence tűnt a legesélyesebbnek arra, hogy borítsa a papírformát, őt a világranglista-62. Pavel Sirucekkel sorsolták össze. A várakozásokat igazolta a mérkőzés, hol az egyik, hol a másik játékos állt közelebb a győzelemhez. Öt szett után éppen Sirucek, de Majoros a közönség segítségével kiharcolta a döntő játszmát. Abban 6:3-as hátrányból 8:7-re fordított, ám ezután három pontot nyert zsinórban a cseh. Az első mérkőzéslabdát még sikerült hárítani, a másodiknál azonban hosszúra szállt Majoros egyik ütése, így álom maradt a 64 közé jutás, a vastaps viszont így is járt.

„Sirucek természetesen egy jó játékos, de a sorsolást látva éreztem, hogy lehet esélyem. Ahogy elkezdődött a meccs, ez a játék képében is megmutatkozott. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült” – mondta érthető csalódottsággal Majoros Bence.

Szudi Ádám parádésan kezdett a svéd Mattias Falck (született Mattias Karlsson) ellen, az első játszma megnyerése után a másodikban 7:2-re vezetett. Falck viszont nem véletlenül foglalja el a világranglista 16. helyét, emelt a játéka színvonalán, és ezt követően már sajnos egyértelmű volt, hogy itt ő örülhet a végén.

„Ha a második játszmát megnyerem, másképp alakulhatott volna, de ott megcsinált két-három nagyobb labdamenetet, megnyugodott, és elkezdett úgy pingpongozni, ahogy ő igazából tud. Erre most sajnos nem tudtam reagálni” – értékelt Szudi Ádám.

Ecseki Nándornak a korábbi világranglista-3., jelenleg 20.-ként jegyzett Csüang Csi-jüan jutott, akit csak a szetteken belül tudott megszorongatni, 4:0 lett oda.

„Nagyon sajnálom, mert úgy érzem, ez sokkal szorosabb meccs is lehetett volna – bosszankodott Ecseki Nándor.Még szerintem tíz-tizenöt percig próbálom megemészteni ezt a meccset, átgondolni gyorsan, hogy mi lehetett a gond, utána viszont teljes gőzzel a párosért megyünk.”

A legutóbbi, 2017-es egyéni világbajnokságon Lakatos Tamás jutott a legmesszebb a magyarok közül, konkrétan a legjobb 32 közé. Akkor a 2. fordulóban bravúros győzelmet aratott a német Bastian Steger ellen, most viszont az első körben elvérzett a szintén német Patrick Franziskával szemben. A végére elkapta ugyan a ritmust, de így sem tudta elkerülni a 4:0-s vereséget a világranglista 18.-ja ellen.

„Úgy érzem, nem tudtam száz százalékot nyújtani. Most előjött az a görcsösség, ami az első két mérkőzésem nem annyira. Egy top húszas játékos ellen mégiscsak más színvonalat kell hozni. A harmadik szettben kilenc-hatom volt, de egy egyszerűbb tenyerest elrontottam, aztán az utolsó szett is kilenc lett… Ezt még gyakorolni kell, hogy még több tapasztalatom legyen az ilyen szituációkban, mert kicsit megint elizgultam” – kesergett Lakatos Tamás.

Megkértük Aranyosi Péter szövetségi kapitányt, hogy értékelje a fiúk főtáblán nyújtott egyéni szereplését.

„Ha azt nézzük, hogy milyen meccseken kaptak ki, akkor szerintem lehet pozitívan értékelni. Nekik még nincs annyi vébé-tapasztalatuk, mint azoknak, akiktől kikaptak. Szoktuk mondani, hogy nem ment a fonák, nem ment a tenyeres, nem volt rövid a szerva, csuszákat, necceket kaptunk, de én most azt mondom, hogy jobb volt az ellenfél” – vont gyors mérleget a kapitány.

Megkezdték közben persze a legjobbak is a szereplésüket, kisebb-nagyobb nehézségekkel. Timo Boll például megszenvedett Andrej Gacinával, de a közönség nagy örömére végül 4:2-re legyőzte a horvátot. Majd nyilatkozott nekünk.

„Nehéz sorsolásom volt így, hogy az első fordulóban Gacinát kaptam – mondta a német klasszis. – Elég jól ismerjük egymást, többször sikerült már legyőznie, nagyra tartom őt. Szoros meccs volt, néhány szerencsés ponttal, de örülök, hogy sikeresen túljutottam rajta.”

PÓTA BEFEJEZTE, KÉT PÁROSUNK NYOLCADDÖNTŐBE JUTOTT

Póta Georgina az egyéni búcsúja után profi módon nem hagyta el magát, hiszen néhány órával később párosban kellett helytállnia. Matilda Ekholmmal a női párosok második fordulójában két kínai születésű védővel néztek farkasszemet, a lengyel Li Qiannal és a holland Li Jiével. A lélektanilag oly fontos első szettet 13:11-re megnyerték, ebből azonban nem sikerült előnyt kovácsolni, a következő három játszma egyaránt 11:9-re a két Lié lett. Az ötödik játszmában eddig sem jutottak el Pótáék, így a világbajnokság magyar arca a reméltnél korábban fejezte be a szereplését.

„Ha kicsivel jobbak vagyunk, és ha Matilda mondjuk nem fél annyira a szemcsétől, máshogy alakulhatott volna – kezdte a búcsújuk után Póta Georgina.Így csak a tenyeres oldalra játszattam, mert azt mondta, nem látja, hogy szemcsével nyesést vagy tolást kap. Emiatt szerintem kicsit be voltunk határolva, de így is pariban voltunk velük. Ők azért Európa-bajnok játékosok, mindketten nagyon jól játszanak. Még fel sem fogtam, hogy nekem véget ért a világbajnokság. Minden nap jó érzéssel jöttem be a terembe, nagyon szerettem hazai közönség előtt játszani. Sajnálom, hogy véget ért számomra, mert pályafutásom legjobb vébéje volt a körülményeket tekintve.”

Női párosban még így is van kikért szorítanunk, Madarász Dóra és Pergel Szandra ugyanis újabb elúszni látszó meccset fordított a maga javára. Már az első fordulóban is döcögött a szekér, 3:2-es szetthátrányból kellett fordítaniuk, most pedig 3:1-re lépett el a francia Pauline Chasselin és Laura Gasnier. Előbbi talán már elhitte, hogy ebben a műfajban visszavághat Pergelnek az egyesben elszenvedett vereségért, de nem így lett, újra neki kellett gratulálnia. Ahhoz képest, hogy milyen szorult helyzetben voltak Madarászék, viszonylag simán fordítottak.

„Három-egy, öt-egynél kicsit elkezdtünk viccelődni Pongin, a kabalafigurán, amin kicsit szerintem lelazultunk, és ezáltal fordult meg a meccs. No meg a hazai közönségnek köszönhetően, ezért nagyon köszönjük a szurkolást” – beszélt a fordítás fő összetevőit Pergel Szandra.

Szintén készülhet a nyolcaddöntőre az Ecseki, Szudi duó, amely a brazil Eric Joutit és Gustavo Tsuboit verte meg 4:1-re az első játszma elvesztése után. Ez már csak azért is örömteli, mert a tavaly áprilisi Slovenia Openen 3:0-ra a dél-amerikaiak nyertek.

„Az utóbbi idők legjobb páros mérkőzését játszottuk a mi részünkről. Most várjuk az ellenfelünket, osztrák vagy portugál kettős lesz, szerintem mindkettő verhető” – tekintett előre Ecseki Nándor, aki ekkor még nem tudta, hogy a portugál Tiago Apolónia és Joao Monteiro vár rájuk a legjobb 16 között.

MADARÁSZ PARÁDÉS FORDÍTÁSA

Kedd este, az egyéni küzdelmek második fordulójában Madarász Dóra és Pergel Szandra képviselte a magyar színeket. Pergel a japánok legalacsonyabban rangsorolt női vb-indulójával találkozott, azaz a világranglista 22. helyén álló Kato Mijuval… Úgy tűnt, sima 4:0 lesz, aztán mégis az eddigi leghevesebb nézőtéri reakciót váltotta ki a mérkőzés. A negyedik szettben 11:11-re álltak – miután Pergel több meccslabdát hárított –, amikor a magyar játékos ütött egy oldalcsuszát. Katónak vagy a szeme nagyon rossz, vagy csak simán sportszerűtlen, mindenesetre örült a pontnak, amelyet a nem épp sasszemű bírók neki ítéltek. A közönség pfujolt, két óriáskijelzőn ment a pont ismétlése, tisztán látszott, hogy a labda érte az asztalt, a bírók azonban hajthatatlanok maradtak. Pergel nem tehetett mást, dühből nyert három pontot zsinórban, így csak kiharcolta azt az ötödik játszmát. Többre sajnos nem telt az erejéből, így már csak a párosra kell koncentrálnia.

Madarászra az a Li Jie várt, aki az első fordulóban Bálint Bernadettet búcsúztatta, a párosok második körében pedig Pótáékat. Reméltük, nem tör több borsot az orrunk alá, de hiába bukta el az első játszmát 11:3-ra, a következő hármat 8-ra, 8-ra és 9-re megnyerte. Sokan talán összeomlottak volna, Madarász azonban egy 11:9-es és egy 12:10-es játszmával egyenlített! Sőt, még azokra is gondolt, akiknek gyengébb a szívük és nem bírják annyira az izgalmakat, ezért a döntő szett elején gyorsan elhúzott 8:0-ra. Így az is belefért, hogy Li Jie nyerjen sorozatban négy pontot, 11:4 lett a vége, egyesben is van még tehát kiért szorítanunk! A legjobb 32 között a szingapúri Feng Tian-vej vár Madarászra szerdán.

„Lekopogom, de úgy tűnik, hogy a lábsérülésem a múlté – adott helyzetjelentést az egészségügyi állapotáról Madarász Dóra.A páros és az egyéni mérkőzés között azért nagyon kellett Szvitán Kriszti segítsége. Kicsit lenyújtott, legyúrta a lábamat, hogy biztos bírja a következő meccset is. Jól jött a plusz tíz perc pihenő, de igazából az ellenfelem jött oda hozzám a meccs előtt, hogy kezdhetnénk-e kicsit később. Fantasztikus élmény volt ilyen közönség előtt játszani. Bár a döntő szettben nyolc-nullra vezettem, igazából akkor éreztem a leginkább, hogy milyen nehéz lesz ezt a meccset befejezni.”

VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST – A MAGYAROK KEDDI MÉRKŐZÉSEI
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (A 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Ecseki Nándor–Csüang Csi-jüan (tajvani) 0:4 (–8, –9, –5, –11)
Szudi Ádám–Falck (svéd) 1:4 (8, –8, –4, –5, –5)
Majoros Bence–Sirucek (cseh) 3:4 (9, –4, 6, –9, –4, 6, –9)
Lakatos Tamás–Franziska (német) 0:4 (–7, –6, –9, –9)

FÉRFI PÁROS, 2. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Ecseki, Szudi–Jouti, Tsuboi (brazil) 4:1 (–5, 9, 4, 10, 7)

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (A 64 KÖZÉ JUTÉSÉRT)
Pergel Szandra–Chasselin (francia) 4:0 (10, 6, 8, 12)
Madarász Dóra–Toliu (görög) 4:0 (4, 1, 9, 6)
Fehér Orsolya–Cechová (cseh) 0:4 (–9, –9, –8, –9)
Póta Georgina–Liu Hszing-jin (tajvani) 2:4 (–12, –7, –8, 9, 6, –7)
Bálint Bernadett–Li Jie (holland) 0:4 (–11, –5, –10, –1)
Hartbrich Leonie–Cseng I-csing (tajvani) 2:4 (–7, 7, –6, 9, –7, –7)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÉSÉRT)
Pergel–Kato (japán) 1:4 (–6, –4, –6, 12, –8)
Madarász–Li Jie (holland) 4:3 (3, –8, –8, –9, 9, 10, 4)

NŐI PÁROS, 2. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Póta, Ekholm (magyar, svéd)–Li Qian, Li Jie (lengyel, holland) 1:4 (11, –9, –9, –9, –7)
Madarász, Pergel–Chasselin, Gasnier (francia) 4:3 (12, –7, –10, –8, 5, 5, 7)

A MAGYAROK SZERDAI PROGRAMJA
10.00: Szudi, Pergel–Josimura, Isikava (japán), vegyes páros, nyolcaddöntő
11.00: Madarász–Feng Tian-vej (szingapúri), női egyes, 3. forduló
18.00: Madarász, Pergel–Szun Jing-sa, Vang Man-jü (kínai), női páros, nyolcaddöntő
18.45: Ecseki, Szudi–Apolónia, Monteiro (portugál), férfi páros, nyolcaddöntő

Go to top