2019-juhasz-patrik-vb

Magyar szempontból remekül kezdődött a budapesti világbajnokság. Az első „turnust” hibátlan mérleggel zárták a mieink.

A mieink közül elsőként Bálint Bernadett és Majoros Bence esett át a tűzkeresztségen, ami a vb-n való bemutatkozást illeti. A vegyes párosok selejtezőjének első fordulójában egy bosnyák kettős volt az ellenfelük, amely csak egy szettben tudott igazi ellenfelük lenni. Azt el is csenték, összességében viszont nem volt kérdés a továbbjutók személye.

„Most játszottunk együtt először vegyes párost, az első meccsen ráadásul minden versenyen meg kell szokni a termet és a közeget is – értékelt az első egyéni világbajnokságán részt vevő Majoros Bence. Az ellenfél nem képviselt túl magas szintet, de arra nagyon jó volt ez a meccs, hogy kicsit szokjuk egymás játékát, hogy milyen labdát kapunk vissza a másik után, mi az, amit a másik jobban szeret.”

Ebben a versenyszámban 144 egység indult, és a selejtezősöknek két fordulót kell sikerrel venniük a 64-es főtáblára jutáshoz. Majorosék két algériai ellen biztosíthatják helyüket a főtáblán.

Férfi egyesben nem kevesebb mint 240 fő verseng a kvalifikációban, hogy csatlakozhasson a 64 kiemelthez. Mind a hat férfi indulónk érdekelt a selejtezőben, a csoportkör első fordulójában a két fiatal, András Csaba és Juhász Patrik lépett asztalhoz – na, nem mintha a többi magyar olyan öreg lenne. A 16 éves András a Jordániából érkező Zaid Abo Jamannal csapott össze úgymond a centerpályán, azaz az 1-es asztalon. A nyitó napon telt házról még nem beszélhettünk, de a BVSC reménysége így is élvezhette egy (nagy) maroknyi hazai szurkoló támogatását. Talán ez is kellett hozzá, hogy kisebb megingások ellenére hat szettben behúzza a meccset.

„Igen, kicsit más érzés ilyen hajjal játszani – reagált a frissen nyírt frizurájára irányuló felvetésre András Csaba, majd komolyabban folytatta. – Sokat agyaltam a mérkőzésen, nem is aludtam jól emiatt. Nagyon feldobott a hazai közönség. A végére nagyon fel tudtam spannolni magam, de az elején is az éltetett, hogy minden megnyert poén után éljeneztek a szurkolók.”

Juhász a vietnámi Duc Tuan Nguyen ellen mutathatta meg, hogy már a felnőttmezőnyben is van keresnivalója, és meg is mutatta, játszmát sem engedett ellenfelének.

„Álmodni sem mertem ilyen bemutatkozásról – mondta Juhász Patrik, aki azért nem érezte ilyen simának a találkozót. – Belülről ezt döntő szett tizenegy kilencnek éltem meg. Minden egyes pontra kétszáz százalékkal kellett koncentrálnom, a meccs végéig egy pillanatra sem volt szabad leengednem.”

Női játékosaink közül szintén a legifjabbakra került sor leghamarabb. Fehér Orsolya és Hartbrich Leonie a négyasztalos fő helyszín két szélső asztalán egyszerre lépett színre. Fehér a felnőtt világranglistán nem jegyzett elefántcsontparti Christine Kamenan ellen, akinek a fonákján használt szemcsés borítás volt az egyetlen fegyvere. Ezzel is csak az első szettben tudta kissé elbizonytalanítani a magyar lányt, aki így sima győzelemmel kezdett.

A skót színeket képviselő, hosszú nadrágban játszó Alisa Khalid sem tudta jobban megnehezíteni Hartbrich dolgát, itt is 4:0-s sikernek örülhettünk.

VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST – A MAGYAROK VASÁRNAPI PROGRAMJA
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
13. CSOPORT
András Csaba–Abo Jaman (jordániai) 4:2 (11, 6, –8, 8, –3, 6)
16.15: András–Devos (belga)
19. CSOPORT
Juhász Patrik–Nguyen (vietnámi) 4:0 (6, 4, 10, 13)
17.00: Juhász–Allegro (belga)
23. CSOPORT
17.00: Majoros–Ahmedov (türkmén)
28. CSOPORT
17.00: Ecseki Nándor–Mumdzsoghlian (libanoni)
42. CSOPORT
17.45: Szudi Ádám–Mahmuti (koszovói)
41. CSOPORT
17.45: Lakatos Tamás–Hrisztonov (ciprusi)

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
45. CSOPORT
Fehér Orsolya–Kamenan (elefántcsontparti) 4:0 (10, 4, 2, 3)
47. CSOPORT
Hartbrich Leonie–Khalid (skót) 4:0 (5, 3, 5, 6)
46. CSOPORT
18.30: Bálint–Khadjieva (üzbég)

VEGYES PÁROS, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Majoros Bence, Bálint Bernadett–Matkovic, Busatic (bosnyák) 3:1 (4, –11, 6, 4)
2. FORDULÓ
15.30: Majoros, Bálint–Heruf, Loghraibi (algériai)

Go to top