A közelmúlt asztalitenisz-világbajnokságaira visszatekintő sorozatunkat a 2010-es moszkvai tornával folytatjuk.

Az 50. csapat asztalitenisz-világbajnokság nem csak jubileumi volta miatt vált a történelem részévé. Bármennyire is hihetetlen, a 2010-es világbajnokság volt az első, melyet Oroszországban, egészen pontosan Moszkvában rendeztek meg. A helyszín a grandiózus Olimpiai Stadion volt – vagy, ahogy a helyiek hívják: Olimpijszkij –, melyet az 1980-as moszkvai olimpiára építettek meg. Az akár 80 ezer ember befogadására képes létesítmény lelátójának csak egy része volt nyitott az asztalitenisz-világbajnokság alatt, ám ez is 10-16 ezer férőhelyet jelentett.

Az évfordulós csapat-világbajnokság logója a „Shake hand with friends" (Fogj kezet a barátaiddal) felirattal, s a kézfogást imitáló ütőkkel mondhatni mindenkit megszólított. Amellett, hogy a csapatverseny több ember összefogását igényli, azt is sugallja, hogy az asztalitenisz egy olyan sport, amiben barátainkkal igazán jó szórakozásra találhatunk. Az asztalitenisz mindenkié! Igaz, ez a profi szinten nem feltétlenül mondható el.

Az ázsiaiak ezen a világeseményen is erősen domináltak, egyedül Németországnak sikerült felállnia a pódiumra az európai csapatok közül. Mégis a távol-keleti országok belső harca nyomán született egy óriási meglepetés: 1991 óta először vesztette el a kínai női együttes a világbajnokságot. A csoda végrehajtója a szingapúri válogatott volt, amely ezzel a diadallal története első aranyérmét szerezte meg. Szintén kisebb csodaszámba ment a magyarok szereplése: női alakulatunk a hetedik – a második legjobb európai csapatként –, míg férfiválogatottunk a nyolcadik helyen végzett.

Ha azt is figyelembe vesszük, hogy 109 férfi és 81 női csapat között sikerült elérni ezt az eredményt, még inkább felértékelődik a végeredmény. Ahhoz, hogy a verseny gördülékenyen menjen ennyi résztvevővel is, a szervezőknek ki kellett használniuk az aréna hatalmas méreteit. Bár a főteremben csak 6 asztalon folytak a mérkőzések, a csarnokban összesen 54 asztal volt felállítva, melyek – sokszor – mindegyikén ment a játék. Az asztaliteniszezőket nemcsak a szívós ellenfelek izzasztották meg, hanem a csarnokban uralkodó hőség is. A versenynapok legtöbbjén az arénában 26 fokot lehetett mérni, akkor, amikor a lelátók még szinte üresek voltak. Az elődöntőkre és döntőkre érkező embertömeg pedig csak növelte ezt a számot.