1-szudi-adam

A selejtezős magyarok közül Majoros Bence és Fehér Orsolya kezdte győzelemmel az ITTF Challenge Plus-sorozat Lisszabonban zajló állomását.

A férfi egyes selejtezőjében két magyar–német párharcot is rendeztek, és mindkettő végén a németek örülhettek. Kovács Sebestyénnek nem sok esélye volt a kínai felmenőkkel bíró Dang Qiu ellen, Szudi Ádámnak viszont a papírforma szerint győznie kellett volna Dennis Klein ellen. Négy szett után vezetett is 3:1-re ám Klein fordított, így ő jutott tovább.

Lakatos Tamás kezdésként egy kínait kapott, és gyorsan kiesett, így már csak Majoros Bencében bízhatunk. Ő egy hazai játékost vert meg simán, és ha csütörtökön a német Kilian Ortot is legyőzi, akkor csatlakozik a 64-es főtáblán kiemelt Ecseki Nándorhoz.

A nőknél Fehér Orsolya szép győzelmet aratott, ezzel egy lépésre került a főtáblától. Neki a román Irina Ciobanut kellene ehhez legyőznie, míg a kvalifikáció első körében erőnyerő Ambrus Krisztinának a japán Odzsio Harunát. Póta Georgina, Pergel Szandra és Madarász Dóra a főtáblán kezdi meg szereplését.

Hartbrich Leonie kiesett a nyílt versenyben, de az U21-esek között Fehérhez hasonlóan még áll, párosban pedig egymás oldalán játszanak csütörtökön.

SEAMASTER 2019 ITTF CHALLENGE PLUS, PORTUGAL OPEN
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Lakatos Tamás–Niu Kuan-kaj (kínai) 0:4 (–4, –7, –6, –8)
Kovács Sebestyén–Qiu (német) 0:4 (–5, –4, –7, –8)
Majoros Bence–Amorim (portugál) 4:0 (9, 4, 4, 11)
Szudi Ádám–Klein (német) 3:4 (–6, 9, 1, 6, –8, –7, –9)

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Fehér Orsolya–Petrovová (cseh) 4:1 (5, –8, 5, 7, 10)
Hartbrich Leonie–Roy (indiai) 2:4 (–1, 12, –6, 5, –7, –8)

U21 NŐI EGYES
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Fehér–Fernández (spanyol) 3:0 (5, 6, 6)

Go to top