budaors-kazany

A Budaörs női csapata 3:2-es előnnyel várja az ETTU-kupa negyeddöntőjének oroszországi visszavágóját.

SH-ITB Budaörsi 2i SC és az orosz TTC Kazany csapata oda-vissza vágós rendszerben küzd az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) nemzetközi kupájának elődöntőjébe jutásért – olvasható a klub által kiadott közleményben. Az első, Budaörsön lejátszott mérkőzésen több mint háromórás, rendkívül szoros, kiélezett mérkőzést vívtak a csapatok.

A magyar együttes igazi csapatmunkát felvonultatva tudott nyerni, Pergel Szandra, Fazekas Mária, Lovas Petra is egy-egy mérkőzést nyert. Az öt lejátszott mérkőzésből az első négy csak döntő szettben dőlt el, ami egyértelműen jelzi, hogy a csapatok játékereje nagyon közel van egymáshoz.

A szombati, Kazanyban rendezendő visszavágóra csütörtökön utazik el a budaörsi csapat. Az első akadályt maga az út jelenti a csapat számára, hiszen a moszkvai átszállással történő repülőút összesen tizenkét órát vesz igénybe. Az ezt követő ellenfél az időjárás lesz, a hírek szerint nagyjából -18 fokra kell készülni.

A pénteket a csapat regenerálódással, illetve edzéssel tölti, erre a napra mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a játékosok szombaton aránylag pihenten állhassanak asztalhoz. A legnagyobb ellenfél természetesen a TTC Kazany csapata lesz magán a mérkőzésen. Az esélyeket előre rendkívül nehéz megjósolni. Egyesületünk szakmai vezetése és a csapat is abban bízik, hogy ellenfelünk nevezett, de a budaörsi mérkőzésen nem játszó kínai idegenlégiósa a visszavágón sem fog játszani.

Ha ez így lesz, akkor tényleg ki-ki mérkőzést vívnak majd a csapatok. Abban az esetben, ha a kínai idegenlégiós asztalhoz lép, akkor a házigazdák a mérkőzés és a továbbjutás esélyesei. A csapat tagjai mindent el fognak követni annak érdekében, hogy méltóképpen képviseljék a Budaörsi Sport Clubot, Budaörs városát, szponzorainkat és a magyar asztaliteniszt nemzetközi szinten is. A szakosztály és a Budaörsi Sport Club vezetése köszöni az önkormányzat és szponzoraink támogatását, melynek segítségével, ha rendkívül nehéz módon is, sikerül az utazás anyagi feltételeit biztosítani. A továbbjutást a két csapatmérkőzés összesített eredménye dönti el; nyert mérkőzések, nyert játszmák, nyert labdamenetek sorrendben, abban mindannyian bízunk, hogy vagy nem lesz annyira végletekig kiélezett a párharc, mint az előző évben, amikor a labdamenetek arányával estünk ki az ETTU-kupából, vagy ha mégis ekkora izgalmakat kell átélni, akkor most a budaörsi csapat lesz a szerencsésebb.

NŐI ETTU-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Február 9., szombat, 15:00 (magyar idő szerint)
TTC Kazany (orosz)–SH-ITB Budaörsi 2i SC
Az első mérkőzést 3:2-re a Budaörs nyerte meg.

Go to top